Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEltüntették Magyar Péter tanácsadója, Surányi György Tisza-csomagot leleplező szavait. A Rákosmenti Tisza-sziget fórumán tartott előadásában Surányi elárulta, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést, az anyák adómentességét, és a Magyar Péter által többször beígért áfacsökkentést sem tartja megvalósíthatónak. Azt, hogy mindez igaz, az is bizonyítja, hogy a Tisza tanácsadó előadása mostanra eltűnt a YouTube videómegosztóról – hívta fel a figyelmet az Ellenpont.

Azonban akármennyire is igyekszik Magyar Péter és a Tisza Párt eltüntetni az igazságot a magyarok elől, szokás szerint megint elfelejtettek valamit: méghozzá, hogy az internet nem felejt. Bár a videómegosztóról ők eltüntethetik az eredeti videót, a másolatok továbbra is elérhetőek maradnak, így nem tudják meggátolni az igazság terjedését.
Ismét lebukott a Tisza
Surányi György a rezsicsökkentés egyértelmű eltörlése mellett érvel a fórumon.
Az előadásból kiderül az is, hogy Tarrhoz hasonlóan titkolná ezt a szándékukat, „nem ezzel kezdené”, de kormányra kerülve
„lehet egy olyan pillanat, amikor azt lehet mondani, hogy meg lehet kérdőjelezni a rezsicsökkentést”.
Az édesanyák adómentességét is eltörölnék
Surányi György a Rákosmenti Tisza fórumon kifejtette, hogy az anyák adómentessége rontja az exportot, és
egy új kormánynak „azonnal hozzá kell fognia ennek a szerkezetnek a változtatásához”.
Áfacsökkentés sem lenne
Magyar Péter embere az előadás további részében kifejtette, hogy akkor lehet áfát csökkenteni, ha bevezetnék a többkulcsos jövedelemadót. Így Gyurcsány jegybankelnökének elszólása szintén a Dálnoki Áron és Tarr Zoltán által elmondott jövedelemadó-emelésnek ágyaz meg.
Magyar Péter ígérgetése azonban azzal kapja meg a kegyelemdöfést, hogy Surányi elmondja a fórumon, hogy ha megvalósulna az áfacsökkentés, akkor az azoknak a gazdagoknak biztosítana 200-szoros támogatást, akik „napi két kiló bélszínt esznek”.
Nem először beszéltek megszorításról
Mint korábban beszámoltunk róla: az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak. Később a Tisza Párt alelnöke, Tarr Zoltán volt az, aki elszólta magát, hogy a Tisza Párt átalakítaná a személyi jövedelemadó rendszerét is. A politikus az etyeki beszédében kikotyogta:
pártja progresszív, többkulcsos adóemelést tervez, minderről azonban nem lehet beszélni.
„Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell, de most nem lehet erről beszélgetni. Itt most magunk között természetszerűleg lehet, és majd, ha ez kikerül, én magyarázkodok, de annak sem lesz semmi értelme. És számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni.”
Ezért mondjuk azt, hogy határozottan, hogy nagyon sok mindent lehet és kellene. Választást kell nyerni, utána mindent lehet
– fogalmazott Tarr Zoltán.