A nemzeti gyásznap reggelén katonai tiszteletadás mellett vonták fel, majd engedték félárbócra Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren. A Országház előtt megtartott ceremónián jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke is.

A Himnusz hangjai után a zászlót félárbócra engedték, majd a Szózat zárta a megemlékezést. A Honvédség részéről közreműködtek a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred katonái, a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Nemzeti Lovas Díszegység és a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály tagjai.
A nemzeti lobogó egész nap félárbócon marad, ezzel is kifejezve a kegyeletet az aradi vértanúk előtt.
A kormány 2001-ben nyilvánította október 6-át a magyar nemzet gyásznapjává, amikor az 1849-ben Aradon kivégzett 13 tábornokra és Pesten halálra ítélt gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független miniszterelnökére emlékezünk.

A nap folyamán az Országgyűlés is megemlékezett a hősökről. A parlament 11 órakor kezdődő ülésén felidézik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésének tragikus napját, majd a képviselők napirend előtti felszólalásokat tartanak. .