Orbán Viktor elárulta, mikor lehet a Trump–Putyin-találkozó

Vágólapra másolva!
Az amerikai és az orosz külügyminiszter egy héten belül a nyitva maradt kérdéseket próbálja rendezni, és akkor rá egy hétre már létrejöhet Budapesten a Trump–Putyin-találkozó – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a munka, már csütörtök este kiadtam az utasításokat a szervezőbizottság létrehozására – közölte Orbán Viktor azután, hogy Trump bejelentette, Budapesten találkozik Putyin elnökkel.

A kormányfő úgy fogalmazott, 

a békeküzdelmünk hároméves története jól mutatja, hogy a nagy ügyekben a legfontosabb az állhatatosság és az alázat. 

OrbánViktor, Trump, Putyin
Orbán Viktor megerősítette: a két elnök Budapesten fog találkozni. Fotó: Facebook/ Orbán Viktor 

Mint mondta, a jó ügyek mellett ki kell tartani. A péntek reggeli interjúban kitért arra is, hogy az EU-ban - minket leszámítva - mindenki háborúpárti, ezért logikusan kimaradtak a budapesti csúcsból, de nem szabadna kimaradniuk a békéből. Hangsúlyozta,

Európának ki kellene állnia a saját érdekei mellett és diplomáciai csatornát működtetnie, éppen úgy, ahogy Magyarország tette.

Hangsúlyozta: Európának a háború a legnagyobb baja, a háború folytatása pedig a baj folytatását jelenti. Az Európai Unió direktben elküldött 180 milliárd eurót ebbe a háborúba, de ha nem lenne háború, két-háromszorosára növekedne automatikusan a magyar fejlődés üteme. Ezért megéri a költség és a kényelmetlenség is, amit a budapestieknek majd el kell viselniük a csúcs alatt, ez megéri Magyarország számára, mert semmin nem tudunk annyi pénzt keresni, mint a békén.

A miniszterelnök péntek reggel saját közösségi oldalán azt írta:

Budapesti békecsúcs, égnek a vonalak. Magyarország készen áll!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!