Totális égés a Kossuth téren – nevetség tárgya lett Puzsér demonstrációja

Vágólapra másolva!
A balos tüntetés metamorfózisa: meghirdettek egy megbékélésmenetet, majd agresszív, mocskolódó kiabálást szerveztek belőle. Azért a lökdösődést is folytatták. Puzsér tüncije érdektelenségbe fulladt.
Vágólapra másolva!

Alig néhány ezren gyűltek össze a Kossuth téren, hogy részt vegyenek a közéleti botrányairól ismert véleményvezér, Puzsér Róbert újabb demonstrációján. Puzsér tüntetésén a jelenlévők Juhász Péter mellett álltak ki, de az érdeklődés messze elmaradt a várakozásoktól.

Puzsér tüncijén a káromkodás vitte a prímet
Puzsér tüncijén tömeg nem volt, így a káromkodás vitte a prímet

Puzsér a legmegosztóbb baloldali figura, Juhász Péter mellett szólalt fel

Vasárnap délután Puzsér Róbert demonstrációt tartott a Kossuth téren, miután a héten házkutatást tartottak Juhász Péter otthonában, a Szőlő utcai álhírbotrány miatt. Az eredetileg meghirdetett megbékélésmenet így váratlan fordulatot vett. A baloldali véleményvezér hirtelen az ellenzéki megmozdulás élére állt, és a baloldal egyik legmegosztóbb figurája Juhász mellett szólalt fel.

A hétfői Magyar Nemzet írta meg, hogy a megdöbbentően kevés érdeklődőt vonzó

esemény legnagyobb problémája nem a demonstrálók hiányában, hanem a felszólalások színvonalában volt keresendő.

Puzsér Róbert Polgári Ellenállás elnevezésű szervezetének eseményén a polgári értékek nyomokban sem voltak megtalálhatóak.

A lap idézi is a válogatás nélküli szavakat, amelyek jellemezték a felszólalók stílusát:

Kénytelen voltam megint összeb∗szni valami szart”

– volt hallható Radics Pétertől, a káromkodásairól ismert youtubertől, aki ezúttal sem hazudtolta meg magát, azonban talán a legnevetségesebb az az influenszer – Dave – volt, aki már el sem ment a tüntetésre, hanem otthona melegéből üzent a térre egy felvett szöveggel, amiben riogatott:

mi lesz, ha egy szép napon tényleg megjelenik nálam is az ügyészség, vagy a TEK, vagy a fas∗om tudja, micsoda.”

Azért azt is hozzá tudta tenni, hogy a magyar kormány hagyja el az elméjét!

Aranyosi Péter baloldali humorista ismét a figyelem középpontjába került, miután

a Puzsér Róbert által szervezett demonstráció előtt lökdösni kezdte Varga Ádám riportert.

A történtekről készült felvételt Bohár Dániel osztotta meg közösségi oldalán. A videó tanúsága szerint Aranyosi agresszíven reagált arra, hogy Varga Ádám szóra próbálta bírni mint közszereplőt, ami újabb kérdéseket vet fel a humorista viselkedésével kapcsolatban.

Puzsér tüntetése azonban messze nem váltja be a hozzá fűzött reményeket

A demonstráció

  • késve kezdődött,
  • és a helyszínen mindössze mintegy kétezer ember gyűlt össze.

A Kossuth tér szokatlanul csendes volt, a korábban beharangozott tömeg helyett csak néhány tucat transzparens és szórványos taps hallatszott.

A Magyar Nemzet írása szerint a rendezvény szerecsenmosdatásba hajlott, mivel

Juhász Péter igazolásában, mosdatásában merült ki, aki a Szőlő utcai pedofilvádakhoz köthető álhírkampány egyik kulcsszereplője.

Az est főműsora Látó János és Juhász Péter lett volna, azonban ahogyan írják róluk: Látó, akit valójában Lázok Jánosnak hívnak, korábban Juhász társaként szerepelt abban az ügyben, amelyben kitalált pedofil rémtettekről terjesztettek történeteket egy nem létező ózdi gyermekotthonról.

A Kossuth téren tartott „beszéde” azonban annyira összefüggéstelen volt, hogy idézni sem igazán lehetett belőle.

Vélhetően a rendezvény fénypontjának szánták a rendezők a színpadra lépő Juhász Pétert, aki nem igazán hálálta meg a neki megelőlegezett bizalmat: a youtuber arról beszélt, hogy ő maga nem fél, majd a miniszterelnök családjáról tett minősíthetetlen kijelentéseket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!