Átlépte az félmilliót a visszaküldött konzultációs ívek száma, amelyben mindenkit érintő, kulcsfontosságú kérdésekben dönthetünk – fogalmazott Hidvéghi Balázs, aki arra is felhívta a figyelmet, miközben Európa egyedül maradt a háború finanszírozásban, Brüsszel továbbra is folytatni akarja a háborút és az árát velünk akarják megfizettetni. Jelezte,
miután a pénz elfogyott Brüsszelben, ezért adóemeléseket, a családi adókedvezményeink szűkítését és a rezsicsökkentés eltörlését követelik tőlünk.”
– Az is jól látszik, hogy ezen tervek végrehajtásához már megegyeztek a hazai ellenzékkel. A kormány azonban elutasítja ezeket a terveket, és nem fogja a magyarok pénzét Brüsszelbe küldeni, hogy onnan aztán Ukrajnába menjen. Mi meg akarjuk tartani Európa legalacsonyabb adókulcsait, mi fenn akarjuk tartani a rezsicsökkentést, a családoknak járó támogatásokat pedig inkább szélesíteni szeretnénk – szögezte le a politikus.
Emlékeztetett, a nemzeti konzultáció célja, hogy a magyar emberek véleményével határozottan elutasítsuk Brüsszel háborús követeléseit és az ellenzék adóemelési terveit.
A kérdőívek kézbesítése a napokban befejeződik, az íveket egészen november 30-ig küldhetik vissza.
Ezekre a kérdésekre adhat választ a nemzeti konzultációban:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenlegi egykulcsos jövedelemadó-rendszert egy magasabb adókulcsú, többsávos adórendszer váltsa fel?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy szűkíteni kell a családi adókedvezményeket?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy el kell törölni az adómentességet az édesanyáknál és a fiataloknál?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az olcsóbb orosz energia helyett drágább forrásokból szerezzen be olajat és gázt, akkor is, ha emiatt nő a családok rezsiszámlája és megszűnik a rezsicsökkentés?
- Egyetért-e Ön a vállalatok által fizetett társasági adó megemelésével?