Ostobának nevezte a Nők40 programot a tiszás nyugdíjszakértő

Vágólapra másolva!
A Magyar Pétert támogató közgazdász korábban elmebetegségnek, most pedig ostobának nevezte a korkedvezményes nyugdíjat. A szakértő úgy fogalmazott: „előbb nyerjük meg a választást, utána jöhet a nyugdíjkorhatár emelése és a Nők40 eltörlése”.
Vágólapra másolva!

„A Nők40 program ostoba, az azt igénybe vevőknek pedig járulékot kellene fizetniük, ha tovább dolgoznak nyugdíj mellett” – fejtette ki véleményét Simonovits András, tiszás nyugdíjszakértő a 24.hu egyik műsorában. Az Ellenpont legújabb cikkében arra hívja fel a figyelmet, a közgazdász nem először fejtette ki álláspontját, korábban is arról beszélt, felszámolná a Nők40 néven ismert kedvezményes nyugdíjat, amelynek értelmében 40 évi szolgálati viszony után a nők akkor is nyugdíjba vonulhatnak, ha egyébként nem érték még el a nyugdíjkorhatárt. A Magyar Pétert támogató úgy véli,

ha pedig valaki folytatná a munkáját a korkedvezményes nyugdíj mellett, például pedagógusok vagy egészségügyi dolgozók, azokat járulékfizetésre kényszerítené.

„Az ostoba Nők40 program (…) ha én lennék a miniszterelnök, a Nők40-et igénybe vevők járulékmentességét megszüntetném (…) a Nők40-et Nők43-ra változtatnám” – jelentette ki Simonovits András a 24.hu Della című podcastjában.

Simonovits András, a Tisza Párt nyugdíjszakértője ostobának nevezte a Nők40 programot (Fotó: Beliczay László / MTI Fotószerkesztőség)

A szakértő korábban elmebetegségnek nevezte a Nők40 programot, mi több, szerinte az azt igénybe vevőket büntetni kellene. A beszélgetés során azt is kifejtette, hogyan képzeli ezt. Simonovits szerint ugyanis azoknak a nőknek, akik a korkedvezményes nyugdíj mellett tovább dolgoznak, járulékot kellene fizetniük munkabérük után. Mindez illeszkedik Simonovits egy másik korábbi okfejtésébe, amikor is arról értekezett, hogy

nyugdíjadót kéne kivetni, hiszen a rendszer jelenleg túl bőkezű a nyugdíjasokkal, ezért csökkenteni kellene az induló nyugdíjakat, a mostanihoz képest jobban megadóztatva.

„A nyugdíjrendszer most túl bőkezű, az induló nyugdíjak, és ezt relatíve csökkenteni kéne, és jobban kéne csökkenteni a magas induló nyugdíjakat, mint az alacsonyabbakat, tehát úgy kéne visszafogni a rendszert, hogy a szegényebbek ne legyenek még szegényebbek” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogyan képzeli a visszavágást, azt felelte:

„Relatíve. Tehát a keresetekhez képest. Van egy bűvszó: degresszió, leegyszerűsítve mondom, olyan a degresszió, ami most is működik nagyon kicsit, hogy a legmagasabb nyugdíjakat plusz 10-20 százalékkal megadóztatják. Ezt a degressziót lehetne fokozni.” 

A Tiszát támogató közgazdász korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában árulta el magát, hogy a Tisza Párthoz tartozik, miután azt találta mondani, „előbb nyerjük meg a választást, utána jöhet a nyugdíjkorhatár emelése és a Nők40 eltörlése”.

Drágán megfizetnének a Tiszával azok, akik a nyugdíj mellett is dolgoznak

Az Ellenpont emlékeztet, a nyugdíj mellett jórészt oktatók és egészségügyi dolgozók folytatják munkájukat, akik jelentős adóemelésre számíthatnának a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési programja szerint. Mivel a nyugdíjasok bruttó és nettó keresete közötti különbözetet kizárólag az SZJA mértéke határozza meg, így az ő esetükben az adóteher növekménye 46 százalék lenne a 22 százalékos adókulcs esetén, illetve 120 százalékos a 33 százalékos adókulcs esetén. Ez azt jelenti, hogy arányaiban másfélszer, vagy akár több mint kétszer annyi adót kellene fizetniük a nyugdíjasoknak keresetük után. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!