Orbán Viktor a VOSZ-gálán: Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók nyerésre állnak

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök beszédet mondott a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ünnepi rendezvényén, ahol részt vett a legkiválóbb magyar vállalkozónak járó elismerések átadásában is.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a vállalkozók napja alkalmából részt vesz a VOSZ ünnepi rendezvényén Budapesten, ahol átadja a legkiválóbb magyar vállalkozónak járó díjat. Cikkünk frissül.

A miniszterelnök azzal kezdte beszédét, hogy a magyar vállalkozók napja ünnepnap, mely alkalomból ismét átdhatja a VOSZ által megítélt szakmai díjakat.

Orbán Viktor kijelentette: a magyar vállalkozók extrém nehéz körülmények között hozták a kiemelkedő eredményeket.

De miközben a magyar vállalkozók húznák és hajtanák a gazdaságot, ezt a háború visszahúzza. Rámutatott: 1 százalékos GDP-növekedés 400 milliárd forintos bevétnövekedést jelent az államkasszának. 

Ha nem lenne háború, a növekedés most 3 százalék lenne, ami plusz 800 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek”

Ennek egy részét kikönyörögné valamilyen érdekcsoport – mondta Orbán Viktor –, de ha ezen túllennénk, még mindig maradja jó pár szászmilliárd forint, amit be tudnánk tenni a gazdaságba. 

Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók nyerésre állnak

A miniszterelnök szerint a háború drága dolog, annak menetét leginkább az üzlet határozza meg, ezért az amerikaiak ki is szálltak belőle. „Nyugati barátaink” azonban befelé mennek a háborúba, aminek a végén borsos ára lesz.
 Orbán Viktor kiemelte:

Magyarország és a magyar gazdaság azonban nem blokkolt le olyan mértékben, mint a német gazdasági térség, ami a magyar vállalkozóknak köszönhető.

„Ha önök ezt az energiát és teljesítményt nem adták volna le, akkor "sosem jöt volna ki a matek”, és a Nemzethazdasági Minisztérium hiába készítette volna el a magyar kis- és középvállalkozásokat támogató 11 pontos tervet – fogalmazott. Magyarország kormánya emiatt képes adókedvezményeket adni az édesanyáknak, és ezért képes fix 3 százalékos kamatozású hitelt nyújtani a kis- és középvállalkozásoknak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: 

a magyar vállalkozások sikerei nagyban múlnak azon, hogy hazánkban jobb- vagy baloldali kormány lesz. Magyarországon csak ebből a kettőből lehet választani. 

Ahol baloldali gazdaságpolitika van, ott a politikusok „mindig jobban tudják, hol a pénz helye”. Ők mindig megpróbálják a vállalkozóktól elvett pénzt szétosztani. A baloldali politika ugyanis – tapasztalatai szerint – mindig a kedvezmények megszüntetését, adóemelést eredményezett. Ezért a magyar vállalkozói világban jobbkézszabály van – fogalmazott a miniszterelnök.
 

Orbán Viktor: Jobbkézszabály van Magyarországon

Kifejtette, hazánk nem azért marad le folyamatosan az amerikai vagy a kínai gazdaságtól, mert "ennek így kell lennie", hanem azért, mert Nyugat-Európában jellemzően baloldali gazdaságpolitikát alkalmaznak. Ezért azt javasolta a jelen lévő vállalkozóknak, hogy a legjobb tudásuk szerint hozzák meg a döntéseiket, és semmiképp se hallgassanak azokra, akik úgy gondolják, hogy Magyarország konvergáljon az Európai Unióhoz. El fog jönni az az idő, amikor Brüsszelben rájönnek, hogy nekik kell konvergálniuk a magyar gazdaságpolitikához – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor búcsúzóul azt kérte a jelen lévő vállalkozóktól, hogy hozzanak bölcs döntéseket, valamint boldog adventet és karácsonyt kívánt nekik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!