Limitált, piros, aláírt – Orbán Viktor elképesztő dologgal állt elő

Vágólapra másolva!
Hozzánk már megérkezett a Mikulás. A kecskeméti gyűlésünkön már kapható lesz a piros firkás pulóver, dedikálva – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Idén 15. alkalommal indult útnak a „Jónak lenni jó!” kampány, amelynek keretében eddig összesen csaknem 3 milliárd forinttal tudták támogatni rászorulókat. Ehhez csatlakozott Orbán Viktor is, aki az eddig nagy sikerű firkás pulóverekből egy limitált szériás szettet is áruba bocsátott.

Orbán Viktor: A pulcsikból befolyt összeg most is a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy, a “Jónak lenni jó!” kampány keretében.
Orbán Viktor: A pulcsikból befolyt összeg most is a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy, a “Jónak lenni jó!” kampány keretében. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A miniszterelnök videójában megjegyezte, hogy ezért a ruhadarabért „az emberek hajlandóak fizetni”, és ezt kihasználva az ebből befolyt összeget továbbadják a rászoruló gyerekeknek.

Amiket most aláírok, ezek dedikáltak, és csak harmincegynéhány van belőle, és ezeket is meg lehet vásárolni”

 – közölte Orbán Viktor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!