A közleményben azt írták: a megalapozott gyanú szerint a javítóintézetben pszichológusként, majd nevelőként dolgozó személy hosszabb időn keresztül, több alkalommal bántalmazott a nevelése, felügyelete alatt állókat.

A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén 5 rendbeli, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége megállapítására lehet alkalmas – tették hozzá.
Kiemelték: az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
A bíróság szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a büntetőeljárásban érintettek jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné vagy meghiúsítaná a bizonyítást. Tekintettel arra, hogy a letartóztatott a terhére rótt bűncselekményt hosszabb időn keresztül, több alkalommal, folytatólagosan követte el, a bíróság a bűnismétlés reális veszélyét is megállapította.
A törvényszék rögzítette: a bíróság a fentiek miatt kizárólag letartóztatással látta biztosítottnak a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a terhelt esetében.
A végzés nem végleges.
