Kocsis Máté az utóbbi napok egyik legélesebb politikai vitájára reagált – és hozta is a tőle megszokott, pengeéles stílust. A frakcióvezető szerint ugyanis egészen abszurd, ahogy a Dobrev Klára a javítóintézet ügyét politikai fegyverként próbálja használni, és azzal kürtöli tele a sajtót, hogy a Szőlő utca „morális Mariana-árok az Orbán-rendszerben”. A DK elnöke csütörtökön tovább fokozta a retorikát, és már a parlament feloszlatását sürgette.

Előbb a DK-t kéne. Csak egy ötlet. Gyurcsányt már feloszlatta”
– írta Kocsis Máté, hozzátéve: Dobrev mintha úgy gondolná, ha ő nem ülhet be a Tisztelt Házba, akkor inkább maga a Ház (az Országgyűlés - a szerk.) se maradjon meg.
Nem gyermekotthon, hanem börtön
Az intézet a héten ismét a figyelem középpontjába került, miután kiderült: az új igazgató, Kovács-Buna Károly több bentlakót is bántalmazhatott. A videók nyilvánosságra kerülése után lemondott, miközben újabb nyomozás indult ellene. Ahogyan az Origo is megírta szerdán: az csak a közvéleményben elterjedt tévhit, hogy a Szőlő utcai intézet „ártatlanul kiszakított” gyerekek otthona. Az igazság ennél jóval keményebb: az intézmény fiatalkorúak börtöne, ahol jelenleg 57 fiatal ül súlyos bűncselekmények miatt.
A számok magukért beszélnek: 27-en rablásért, négyen szexuális erőszakért, hárman emberölésért, ketten terrorcselekménnyel fenyegetésért vannak bent. Emellett lopás, súlyos testi sértés, kerítés, zsarolás, kifosztás, személyi szabadság megsértése, kábítószer-kereskedelem és garázdaság is szerepel a bűnlajstromon. Ezek alapján a „gyermekotthon”-narratíva egyszerűen nem áll meg.

Azonnali kormányzati lépés
A kormány közbelépett: öt javítóintézet – köztük a Szőlő utcai – rendőrségi felügyelet alá került, hogy azonnal megállítsák a visszaéléseket és helyreállítsák a rendet. Mindemellett újabb gyanúsítottak letartóztatását kezdeményezte az ügyészség a Szőlő utcai ügyben, miután a héten több személyt is kihallgattak. A cél egyértelmű: ne legyen több félremagyarázás, sem pedig visszaélés.
