A Hungexpón tartott kongresszuson Menczer Tamás arról beszélt, hogy minden igaz, amit az ellenzékről mondanak: támogatják Ukrajna csatlakozását, és szerinte a magyarok pénzét is odaadják. Hozzátette: nem lehet kétség afelől sem, hogy a Fidesz az esélyes, mert kizárólag egy kormánypárti vezetés képes megvédeni az országot a háborútól és más veszélyektől.

Három ok, egy név
Menczer Tamás szerint a Fidesz fölényének három világos oka van: az első a biztonságpolitika, a második a valódi munka a választókörzetekben, nem pedig „Facebook-posztolás”, a harmadik pedig egy név. Mint mondta:
A harmadik ok egészen rövid, úgy hívják: Orbán Viktor”.
A politikus élesen bírálta Magyar Péter és a tiszások brüsszeli szerepvállalását is, kiemelve: míg ők ukrán zászlós pólót húznak fel, addig a Fidesz számára a piros-fehér-zöld az első. Menczer Tamás szerint a munka adott, a cél egyértelmű:
A munkát elvégezzük, a választást megnyerjük – csak a Fidesz.”
