Új világrend küszöbén: Orbán Viktor Trump meghívására Davosba utazik

Vágólapra másolva!
Történelmi időkben, történelmi jelentőségű diplomáciai esemény zajlik: a magyar miniszterelnök a kormányülés lezárását követően Donald Trump meghívására a svájci Davosba utazik a Világgazdasági Fórumra. A találkozón Orbán Viktor is részt vesz a Béketanács megalapításában, amely az átalakuló globális rend egyik első intézményének tekinthető.
Vágólapra másolva!

A bejelentésre a XXI. Század Intézet vezető elemzője hívta fel a figyelmet közösségi oldalán. Deák Dániel szerint Donald Trump davosi meghívása messze túlmutat egy szimbolikus diplomáciai gesztuson: a Béketanács létrejötte annak az új világrendnek az első kézzelfogható jele, amelyről Orbán Viktor már évek óta beszél – és amelyben a liberális világrend lezárul, egy új korszak intézményi struktúrái pedig formálódni kezdenek.

Orbán Viktor
Orbán Viktor történelmi diplomáciai meghívásnak tesz eleget (Fotó: AFP)

Orbán Viktoron keresztül Magyarország helyet kap az új struktúrák építésénél

A mostani meghívás nagyjából ahhoz hasonlítható, mintha Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsában kapott volna helyet annak alapításánál

– hangsúlyozta az elemző. Hozzátette, hogy Orbán Viktor részvétele egyértelműen jelzi: hazánk nem elszenvedője, hanem nyertese lehet a globális átalakulásnak. A davosi találkozó Deák szerint visszaigazolja azt a magyar külpolitikai stratégiát is, amely nem ideológiai alapon, hanem pragmatikusan, minden nagyhatalommal keresi az együttműködést. A Béketanács megalapítása így nemcsak külpolitikai siker, hanem hosszú távú stratégiai befektetés is Magyarország jövőjébe.

A találkozót követően Orbán Viktor Brüsszelbe utazik, ahol részt vesz a rendkívüli miniszterelnöki csúcson

 – vagyis a békeépítés globális színtere után az európai vitákban is képviseli Magyarország álláspontját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!