Merz szavai vihart kavartak: Meddig tart még a háború?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A német kancellár szerint messze még a háború vége, és csak akkor zárulhat le, ha az egyik fél katonailag vagy gazdaságilag kimerül. Zsigmond Barna Pál szerint Friedrich Merz kijelentése nemcsak aggasztó, hanem veszélyes irányt is jelez Európa számára.
Vágólapra másolva!

Friedrich Merz idei első nagyinterjújában úgy fogalmazott: a háború csak akkor ér véget, ha az egyik fél katonailag vagy gazdaságilag kimerül. Ezután hozzátette: 

Merz
Merz kijelentései nem kis aggodalmat keltenek (Fotó: MATTHIAS BALK/DPA)

Itt azonban még nem tartunk, ezért egy ideig még ki kell tartani”.

 A kijelentés Zsigmond Barna Pál szerint világossá teszi, hogy Berlin nem a mielőbbi lezárásban érdekelt, hanem a konfliktus folytatásában.

„Totális kimerülésig” – mi lehet ennek az ára?

A kormánypárti politikus értelmezése szerint a kancellár szavai több szempontból is megdöbbentőek. Egyrészt azt sugallják, hogy a békéről szóló nyilatkozatok mögött valójában a háború fenntartásának szándéka húzódik meg. Másrészt felmerül a kérdés: ha az egyik fél kimerüléséig kell kitartani, akkor ebbe vajon csak Ukrajna és Oroszország tartozik bele, vagy az Európai Unió is? Zsigmond Barna Pál rámutatott: Ukrajna már most is jelentős mértékben az uniós és nyugati támogatásokra szorul, így a „gazdasági kimerülés” fogalma ebben az összefüggésben egészen más jelentést kaphat.  

Ezek szerint arra játszik a globalista elit, hogy Oroszországot, egy atomhatalmat térdre kényszerítsen 

– fogalmazott a politikus.

Brüsszeli tervek és magyar válasz

A politikus szerint az elmúlt időszak lépései – a közös hitelfelvétel, a költségvetés átalakítása Ukrajna támogatása érdekében, valamint Volodimir Zelenszkij újabb, 800 milliárd dolláros igénye – mind azt mutatják, hogy az uniós vezetés elkötelezte magát a háború folytatása mellett. Ide sorolta az ország erőltetett uniós csatlakoztatását és a közös védelmi politika megerősítésére irányuló terveket is, amelyek szerinte a tagállami szuverenitást gyengítenék.

Kitért arra is, hogy Ukrajna korábban politikai okokból leállította a Barátság kőolajvezetéken érkező szállítást Magyarország irányába, amit a magyar fél agresszív lépésként értékelt. Zsigmond Barna Pál hangsúlyozta: a magyar kormány nem kíván részt venni a közös hitelfelvételben, sem a háború elmélyítésében

Álláspontja szerint az április 12-i választás tétje az, hogy Magyarország megőrzi-e a nemzeti érdekeket képviselő kormányát, vagy egy külső érdekeknek kiszolgáltatott vezetés kerül hatalomra, amely az orosz energiahordozókról való leválással a rezsiköltségek jelentős emelkedését kockáztatná.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!