Szentkirályi Alexandra nem kímélte Karácsony Gergelyt, nem teszi zsebre, amit kapott – videó

Vágólapra másolva!
Az Igazság órája csütörtöki adásának vendége a budapesti Fidesz frakcióvezetője, akivel a műsorvezető, Németh Balázs beszélgetett a budapesti hóhelyzetről. Szentkirályi Alexandra arról is beszélt, hogy már a baloldali polgármesterek is kifakadtak Karácsony Gergely tétlensége miatt. A hóhelyzet kezelése kicsúszott ugyan a főpolgármester kezéből, de a Pride-díjat megkaparintotta.
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője volt a csütörtöki Igazság órája vendége. A budapesti Fidesz frakcióvezetőjével arról is volt szó, hogy mi a Magyar Péter-féle gyűlöletpolitika eredménye: a tiszás kommentelők nem ismernek határokat, de arról is beszéltek, hogy liberális influenszerek ismét fideszeseket suttyóznak.

Szentkirályi Alexandra
Szentkirályi: Már a baloldali polgármesterek is kifakadtak Karácsony Gergely tétlensége miatt
Fotó: Facebook/Szentkirályi Alexandra 

Szentkirályi: A magyar kormány a családok oldalán áll

Szentkirályi Alexandra az adás elején elmondta, hogy ez egy nagyon jó február, amit 2026-tól be tudott vezetni a kormány, az szja-mentesség, a gyerekek után járó adókedvezmény és még további intézkedések, egy hatalmas lépés előre.

Azonban ez nem evidencia, ha globalista erők kerülnének kormányra, akkor nem az emberek érdekeit néznék, hanem a külföldi multik érdekeit – mutatott rá.

A magyar kormány azt az utat választotta, hogy a családok oldalán áll. Az ellenzéki globalista erők oldalán a profit szerepel

– hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

Szentkirályi: Brüsszeli beavatkozási kísérlet folyik Magyarország ellen

Nem először derül ki Magyar Péterékről, hogy totál kétszínűek.

A Tisza Pártban két anyag készül, az egyik a kirakatba, a másik a valós program, ami a brüsszeli elvárásokat tartalmazza

– mondta el a budapesti Fidesz frakcióvezetője azzal kapcsolatban, hogy az egykori tisztás tanácsadó, Csercsa Balázs is elmondta, hogyan terveznek a Tiszán belül.

Szentkirályi azt javasolja a kétkedőknek, hogy azt nézzék, hogyan terveznek a Tisza Pártban. 2010 előtt is itt volt a Bajnai-féle bankárvilág, az lett a vége, hogy gyakorlatilag felvásárolták az országot. Az elmúlt 15 évben komoly erőket kellett fektetni abba, hogy a stratégiai ágazatokat visszavásárolja Magyarország.

Brüsszeli beavatkozási kísérlet folyik Magyarország ellen, az Egyesült Államokban is kijött egy elemzés arról, hogy a brüsszeli bizottság hogyan akar beavatkozni és hogyan avatkozott be a nemzeti választásokba Európában

– hangsúlyozta Szentkirályi.

Eurobarométer: a magyarok 56 százaléka pozitívan tekint a jövőre

Szentkirályi Alexandra a nemrégiben elkészült európai kutatással kapcsolatban elmondta, hogy többféle módon jön elő a magyar embereknél az, hogy miért pozitív a jövőkép,

a derűlátás kapcsán valószínűleg azt érzik a magyarok, hogy mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ne sodródjunk bele a háborúba.

Azt is hozzátette a frakcióvezető, hogy érzik azt is az emberek, hogy

Orbán Viktor az a biztos kezű ember, aki ellenáll mindenféle brüsszeli befolyásolási kísérletnek, nem fog bujkálni Brüsszelben, hanem egyenesen kimondva garantálja azt, hogy Magyarország kimarad a háborúból és ezt a brüsszelitáknak is elmondja.

Zsákutcában Európa

Az európaiaknak zsákutca az ukrajnai háború.

Ők ezen az úton végig akarnak menni és lehetőleg mindenkit magukkal akarnak rántani

– mondta el Szentkirályi az ukrajnai háborúval kapcsolatban és azzal kapcsolatban, hogy Európában háborús készülődés, háborús pszichózis van.

Gazdasági érdekek vezérlik az európai háborúpárti vezetőket, ezenkívül morális felhangokkal próbálják erőltetni a háborús álláspontot – tette hozzá.

A Manfred Weber által irányított Magyar Péter és a Tisza Párt újdonsült politikusai mind globalisták, lehetetlen, hogy ezek az emberek az őket kitermelő brüsszeli elitnek nemet tudjanak mondani

– közölte.

Karácsony Gergely nem tudta megoldani a hóeltakarítást se a város útjain

A budapesti kátyúhelyzet egyszerűen elfogadhatatlan,

már nemcsak a kopóréteg hiányzik sok helyen, hanem gyakorlatilag teljes felújítás lenne szükség néhol

– hangzott el a műsorban.

Lehetett tudni előre, hogy esni fog a hó, de nem volt elég munkás, nem volt elég gép,

Karácsony Gergely nem tudta megoldani a hóeltakarítást a város útjain.

Ehelyett a főpolgármester inkább külföldre utazott és Pride-díjat vett át.

Ha ennyire nem fontos neki a város, akkor álljon félre és hagyja azokat jönni, akik dolgoznának a városért

– tette hozzá a Fidesz budapesti frakcióvezetője.

A dolgodat nem kell csinálnod, véletlenül se végezd el az alap feladataidat, helyette hangosan sírva mutogass a másikra”

– mondta el Szentkirályi Karácsony Gergely viselkedéséről.

Ezekből születik a kétharmad vagy a háromnegyed

Hadd mondják csak – mondta el Szentkirályi Alexandra azzal kapcsolatban, hogy liberális influenszerek, vloggerek bejátszott videója szerint ők úgy gondolják, hogy

Budapest határain kívül már a vadvilág van, és suttyó fideszesekről beszélnek.

Ezekből születik a kétharmad vagy a háromnegyed”

– hívta fel a figyelmet Szentkirályi.

Hatalmas különbség, hogy melyik ember hogyan gondolkozik Magyarországról,

ezek az ország háromnegyedét mucsaizzák, ez egy olyan politikai közösség a Tisza Párt vezetésével, amelynek inkább meg kellene köszönnie a kormánynak, hogy itt tart az ország

– mutatott rá.

Ugyanis az általuk lenézett emberek segítségével lehetett a migrációs válságból is kimaradni – hozta fel példaként a frakcióvezető.

Az emberek értik azt, hogy most

ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy ne csússzon ki a kezünkből az irányítás, nehogy visszatérjünk abba az irányba, amit 2010 előtt vitt a politikai hatalom"

– mondta el végezetül.

 

Szentkirályi: Brüsszel reménye az ukránbarát TISZA kormányra kerülése

Brüsszel azért reménykedik a TISZA kormányra kerülésében, hogy egy igazi ukránbarát kormánya legyen Magyarországnak – mondta el Facebook-bejegyzésében Szentkirályi, hozzátéve:

Magyar Péter személyében pedig egy olyan vezető, aki nem a magyar érdekekért áll ki, hanem azonnal engedelmeskedik Von der Leyen és Weber követeléseinek. 

„Nekünk egy olyan vezetőre van szükségünk, aki erős, tapasztalt, a háborúk korában megóvja hazánk biztonságát és a végsőkig kiáll a magyar érdekek mellett. 

Ezért is Orbán Viktor és a Fidesz a biztos választás.”

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!