Kiderült, Merz és Tusk mit mondott a Zelenszkij-féle halálos fenyegetésről

Vágólapra másolva!
Nem nehéz szó szerint idézni Magyar Péter szövetségeseinek válaszát Zelenszkij halálos fenyegetésére; ennek az az oka, hogy hallgatnak, mit a sír. Bóka János szerint ez nem csoda, hiszen együtt tervelték ki az olajblokádot is.
Vágólapra másolva!

Bóka Jánost arról kérdezték, mit olvas éppen. A miniszter frappáns módon üres lapokat mutatott fel és elmondta: a Néppárti vezetők reakcióját olvassa Zelenszkij halálos fenyegetésével kapcsolatban.

Az Orbán Viktor és Zelenszkij közötti konfliktus szülte beszédes reakciókról beszélt Bóka János (Forrás: Facebook/Deák Dániel)
Az Orbán Viktor és Zelenszkij közötti konfliktus szülte beszédes reakciókról beszélt Bóka János (Forrás: Facebook/Deák Dániel)

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei mélyen hallgatnak 

A Néppárt vezetőire utalva a miniszter elmondta: 

Ezek azok a vezetők, akikkel Magyar Péter és a Tisza Párt Münchenben a Biztonsági Konferencián találkozott, ahol megállapodtak Magyarország orosz energiáról való leválasztásában. Nem csoda, hogy ők mélyen hallgatnak. Jó lenne, ha abbahagynák a színjátékot és a sunnyogást, mert itt Magyarországról és a magyar emberek biztonságáról van szó!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról