Óriási ünneplő tömeg érkezett a Kossuth térre – minden, amit a legnagyobb Békemenetről tudni érdemes

Vágólapra másolva!
Elindult a március 15-i Békemenet Budapesten. A résztvevők a belvároson keresztül vonultak a Kossuth térre, ahol beszédet mond a miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délelőtt elindult a Békemenet Budapesten, amelyet a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódva rendeznek meg. A résztvevők gyülekezője reggel 9 órakor volt a budapesti Elvis Presley téren, ahonnan 11 órakor indult el a menet. A felvonulás útvonala a Szent István körúton vezeettt a Nyugati tér irányába, majd az Alkotmány utcán keresztül érkeztek meg a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond.

Cikkünk folyamatosan frissül...

Folyamatosan érkeznek a résztvevők

A Békemenet indulására továbbra is hatalmas tömeg vár Budapesten. A gyülekezési pontnál folyamatosan érkeznek az emberek, ezért a menet egyelőre még nem indult el.

Deutsch Tamás a helyszínen arról beszélt, hogy a résztvevők azért gyűltek össze, hogy világos üzenetet küldjenek a nemzetközi politikai szereplőknek.

A Fidesz európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott: 

a mai rendezvény célja, hogy megüzenjék Brüsszelnek és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy Magyarország nem enged semmilyen nyomásnak.

Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,

Orbán Viktor

SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,

 drónBékemenet

  Budapest, 2026. március 15.
A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének

Nagy Feró: Senki se meri, de én kimondom

A Nagy Feró a helyszínen arról beszélt, hogy a Békemenetre Európa több országából is érkeztek résztvevők.

Elmondása szerint sok külföldi támogató is csatlakozott a felvonuláshoz, például Lengyelországból is nagy számban érkeztek résztvevők.

A zenész úgy fogalmazott: 

Senki sem meri kimondani, de én kimondom: megtámadtak minket az ukránok, megfenyegették a miniszterelnököt és az összes gyermekét és unokáját.

Nagy István: Álljunk ki a hazánkért!

Nagy István arról beszélt a rendezvényen, hogy nagy örömmel látják, milyen sokan érkeztek a Békemenetre.A miniszter szerint a mai nap üzenete az, hogy a magyaroknak ki kell állniuk a hazájukért és a szabadságukért.

„Nagyon nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ennyien érkeznek. A hazánkért ki kell állni, a szabadságunkért meg kell harcolnunk. Azt szeretnénk, ha még ezer év múlva is magyarok élnének itt, Magyarországon” – fogalmazott.

Hozzátette: 

nem szeretnék, ha külső erők beavatkoznának Magyarország ügyeibe.

„Nem szeretnénk, hogy beavatkozzanak Brüsszelből: el a kezekkel Magyarországtól! Magyarország mindig megvédte magát, most is meg fogja védeni mind Brüsszellel, mind Kijevvel szemben” – mondta.

Elstartolt az eddigi legnagyobb Békemenet

Körülbelül félórás csúszással, de elindult a Békemenet. A menet elrajtolt, miközben a gyülekezési ponthoz továbbra is folyamatosan érkeznek az emberek. A felvonulás első sorában több ismert közéleti szereplő is feltűnt, köztük Bayer Zsolt, Szentkirályi Alexandra, Pataky Attila és Gáspár Győző.

A résztvevők között más ismert személyiségek is jelen vannak, például Szabó Zsófi. Helyszíni beszámolók szerint elképesztő tempóban zajlik a vonulás.

Simicskó István: Mindenki látja a választások tétjét

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a helyszínen arról beszélt, hogy szerinte mindenki számára világos a közelgő választások tétje.

Nyilvánvalóan mindenki látja a választások tétjét. Örülök annak, hogy rengetegen eljöttek, és bízom benne, hogy április 12-én is nagyon sokan mennek majd el szavazni, és teszik le a voksukat a Fidesz–KDNP mellett

– fogalmazott.

A frakcióvezető azoknak is üzent, akik a televízión keresztül követik a rendezvényt.

„Akik a televízió képernyőjén nézik a rendezvényt, azoknak azt üzenem: hallgassák és nézzék végig Orbán Viktor beszédét, hiszen ez a sok fenyegetés amit kapunk arra predesztinál minket, hogy igen is összetartozunk, össze kell fogjunk ” – mondta. 

Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Résztvevők a március 15-i békemeneten
Fotó: Ladóczki Balázs

Fülöp Attila: A Békemenet üzenete Európának és Brüsszelnek szól

Fülöp Attila szerint a mai Békemenet üzenete Európának és Brüsszelnek szól.

A politikus úgy fogalmazott: a rendezvény elnevezése talán soha nem volt annyira aktuális, mint most.

„Sajnos a Békemenet elnevezése talán soha nem volt ennyire aktuális. Mindenki, aki azért aggódik, mi lesz a családjával vagy az országával, egyetlen felelős döntést tud hozni: támogatja azt a politikát, amit az elmúlt négy évben a Fidesz–KDNP képviselt” – mondta.

Hozzátette: szerinte Európa válaszút előtt áll.

Európa vagy a békét választja, vagy a mostani állapotot nem fogja túlélni

– fogalmazott.

Németh Balázs: A választók pontosan tudják, mi a tét

Németh Balázs, a Fidesz frakció szóvivője arról beszélt, hogy nem lepte meg a rendezvényen megjelent hatalmas tömeg.

Mint mondta, a mindennapokban is sok emberrel találkozik, és szerinte a választók pontosan tudják, mi a tét.

Engem nem lep meg, hogy ennyien vagyunk. Én az utcákat járom szinte minden nap, és pontosan tudom, hogy a választók tudják, mi a tét: háború vagy béke

– fogalmazott.

Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Fotó: Ladóczki Balázs

Közben a menet elérte a Jászai Mari tér környékét, ahol továbbra is hatalmas tömeg gyűlt össze. A beszámolók szerint a tértől egészen a Nyugati térig megteltek az utcák, miközben sok ezren próbálnak csatlakozni a felvonuláshoz.

Vitályos Eszter kormányszóvivő kiemelte, hogy az országban felfokozott hangulat uralkodik, de mindenkinek fontos megőriznie az emberi méltóságát.

„Van egy felfokozott hangulat, de rendkívül fontos, hogy ki hogyan viselkedik a kampányban. Mindenki őrizze meg az emberi méltóságát, mert ami most a rongálás tekintetében egyes választókerületekben látható, az elképesztő” – mondta a kormányszóvivő.

Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Résztvevők a március 15-i békemeneten
Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Békemenet hatalmas tömege most érkezik a Nyugati térhez, miközben a végső résztvevők még nem hagyták el a Margit hidat. A menet útvonalán szinte mindenütt várakoznak az emberek, és a helyszíni beszámolók szerint a Kossuth Lajos tér valószínűleg nem lesz képes befogadni az összes résztvevőt. A tömeg nagysága rendkívüli, az utcák zsúfoltan telnek meg, miközben a menet közeledik a központi ünnepség helyszínéhez.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy az európai patrióták is a magyarok és Orbán Viktor mellett állnak. A nagy számban érkező lengyel résztvevők is ezt bizonyítják. A politikus felidézte, hogy nemrég egy tüntetésen az ukrán külügyminisztérium előtt is felszólalt, és világossá tette az ukránok számára, hogy Magyarország nem kér belőlük. 

Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Orbán Viktor
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,

SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
 drónBékemenet
 drónBékemenet
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
  Budapest, 2026. március 15.
A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
  Budapest, 2026. március 15.
A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének

A tömeg eleje most érkezett meg a Kossuth Lajos Térre a helyszínre sokan érkeznek metróval. A lezárások miatt más közlekedési eszközzel a teret elérni nem is nagyon lehet.

A Kossuth téren hivatalosan 13 órától kezdődik az állami ünnepség, melynek fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz. A miniszterelnök beszédét ITT követhetik. 

A Kossuth téren zárul a menet

A Békemenet a Kossuth téren csatlakozik az állami ünnepséghez, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett központi program része.

Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Orbán Viktor
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,

SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
SztárokaBékemeneten, Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
 drónBékemenet
 drónBékemenet
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
  Budapest, 2026. március 15.
A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének
Békemenet, békemenet2026, békemenet2026.03.15., felvonulás, Civil Összefogás Fórum, CÖF, BékemenetCÖF, Fidesz,
  Budapest, 2026. március 15.
A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének

Az ünnepségen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is, aki várhatóan 13 óra körül szólal fel. Immár hosszú időre nyúlik vissza a Békemenetek története, az elsőt még 2012-ben rendezték.

Az eddigi Békemenetek:

  • 2012. január 21.
  • 2012. március 15.
  • 2012. október 23.
  • 2013. február 5. (A Békemenetet Gyulán tartották)
  • 2013. október 23.
  • 2014. március 29.
  • 2018. március 15.
  • 2021. október 23.
  • 2022. március 15.
  • 2024. június 1.
  • 2025. október 23.

A Békemenetek közös vonása, hogy rendre több százezres tömeg vesz rajtuk részt.  

Cikkünk folyamatosan frissül...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról