Kéri László szerint agymosottak azok, akik egyetértenek a kormány Ukrajna-politikájával 

Vágólapra másolva!
Kéri László tiszás politológus „agymosottnak” nevezte azokat, akik egyetértenek a kormány Ukrajna-politikájával – szúrta ki a HírTV. A portál szerint a Tisza Párthoz köthető szakértő kijelentése sértő a választókra nézve, és jól mutatja, milyen hangnemben beszélnek egyes ellenzéki véleményformálók a magyarokról.
Vágólapra másolva!

„Elfogadja, ugyan, hogy hát Ukrajnának is helye van itt, de majd hosszabb, meg minden, ilyen köztes állapotot akar, hogy ne nagyon hergelje fel az országnak az agymosott részét, tehát amelyiket már sikerült ukránellenessé tenni, nem szeretné, hogy... Ki az agymosott? Mert akik szerintem elhiszik ezt, hogy Ukrajna nekik az elsőszámú ellenfelünk ma Magyarországon, és az erre épített napi politikát, én azt sajnos bármennyire is dehonesztáló ez a kifejezés, én azt agymosottnak gondolom” – fogalmazott Kéri László politológus egy beszélgetésben, szúrta ki a HírTV.

Kéri László, Tisza Párt, Ukrajna
Kéri László tiszás politológus „agymosottnak” nevezte azokat, akik egyetértenek a kormány Ukrajna -politikájával Fotó: képernyőfotó

A portál szerint a Tisza Párthoz köthető szakértő kijelentése sértő azokra a magyarokra nézve, akik kritikusak Ukrajnával szemben, és jól mutatja, milyen hangnemben beszélnek egyes ellenzéki véleményformálók a választókról. 

Mint írják, ha Kéri László, az ismert politológus – aki pár éve a Tisza Párt valamilyen szakértőjévé avanzsált – ilyen mélyre képes süllyedni véleménynek burkolt sértegetésével, akkor el lehet képzelni, hogy milyen szellemek találhatók az ellenzéki tápláléklánc alsóbb rétegeiben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról