Kocsis Máté alaposan odapörkölt Magyar Péternek a kaposvári rendezvény után

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakcióvezetője szerint jelentős különbség volt a kaposvári politikai rendezvények részvételi adatai között. Kocsis Máté közösségi oldalán azt írta: Orbán Viktor eseményén négyszer annyian vettek részt, mint Magyar Péter gyűlésén.
Vágólapra másolva!

A politikus Facebook-bejegyzésében élesen bírálta a Tisza Párt elnökét, és azt állította, hogy Magyar Péter a kaposvári esemény után különböző vádakkal próbálja megmagyarázni a részvételi különbséget. Kocsis Máté szerint az ellenzéki politikus többek között „odabuszoztatott emberekről”, élelmiszerutalványokról és biztonsági intézkedésekről beszélt.

Kocsis Máté
Kocsis Máté szerint négyszer annyian voltak kíváncsiak Orbán Viktor beszédére, mint Magyar Péterére (Forrás: Facebook/Kocsis Máté)

Éles hangú bejegyzés a közösségi médiában

A Fidesz frakcióvezetője a bejegyzésében úgy fogalmazott: 

Semmi más nem történt, pusztán csak annyi, hogy Orbán Viktor simán letolt téged a pályáról.”

 Kocsis Máté szerint a kaposvári rendezvény jól mutatja a kormánypárti mozgósítás erejét, és úgy véli, az országjárás további állomásain is hasonló lesz az érdeklődés. 

Megértem, hogy zavar, de ne dühöngj, inkább irány a megígért drogteszt!

– zárta bejegyzését, utalva arra, hogy korábban drogteszt elvégzésére szólította fel Magyar Pétert.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról