Magyar Péterék tömeges választási csalással próbálkoznak – így próbálják átverni a választókat!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Csak akkor érvényes a szavazólap, ha egy szavazatot tartalmaz – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület azután kényszerült állásfoglalásra, hogy tömegesen érkeztek panaszok választási csalásról. Gulyás Gergely miniszter feljelentést tett az ügyben.
Vágólapra másolva!

A napokban elárasztották a közösségi médiát az április választással kapcsolatos megtévesztő tartalmak. A posztokban azt állítják, elképzelhető, hogy a Fidesz nem tud majd egyedül kormányt alakítani, ezért arra kérik a választókat, hogy a Fidesz mellett a Mi Hazánkat is ikszeljék be.

Rengeteg ilyen bejegyzéssel lehet találkozni, csakhogy van egy komoly probléma velük: a jelenlegi magyar jogi szabályozás szerint nem lehet több pártra szavazni a listán. Vagyis lehet, csak akkor érvénytelen lesz a szavazat. Ez így pedig 

kimeríti a választási csalás fogalmát. 

Csak egy ikszet lehet behúzni

A probléma olyan méreteket öltött, hogy a Nemzeti Választási Bizottság is kénytelen volt reagálni a jelenség. Mint a Mandiner írja, a testület a pénteken hozott két határozatához, valamint „az ország számos pontjáról érkezett, hasonló tartalmú kifogásokhoz kapcsolódva, a közösségi médiában, illetve a videómegosztó platformokon terjedő, az országos pártlistás szavazólap érvényességével kapcsolatos félrevezető tartalmakra tekintettel” felhívta a választópolgárok, jelöltek és jelölőszervezetek figyelmét arra, hogy 

csak akkor érvényes a szavazólap, ha az egyetlen szavazatot tartalmaz.

„Az országos pártlistás szavazólap csak akkor érvényes, ha az egy listára leadott szavazatot tartalmaz” – emelték ki. Mint írták, 

az egyéni választókerületi jelöltek választásán is csak egy jelöltre lehet érvényesen szavazni.

Feljelentés az ügyben

A kormány nevében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető kommentálta a botrányt. Közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint feljelentést tett a közösségi médiában terjedő megtévesztő tartalmak miatt. A miniszter bejegyzésében kiemelte, hogy egy újabb, a Tisza Párt nevéhez köthető kampány jelent meg az online térben.

Álláspontja szerint a két pártra szavazásra való felhívás nem csupán félrevezető, hanem jogsértő is lehet. Bejegyzésében arra is kitért, hogy a hatályos jogszabályok szerint bűncselekménynek számít, ha valaki megtévesztéssel próbálja befolyásolni a választókat. Emlékeztetett:

Az ilyen cselekmény akár szabadságvesztéssel is büntethető."

Gulyás Gergely arra kérte a közösségi média felhasználóit, hogy amennyiben hasonló tartalommal találkoznak, jelentsék azt az adott platformon, és szükség esetén tegyenek feljelentést a terjesztőkkel szemben. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!