Meglepetés-előadók is lesznek a március 15-i nemzeti ünnepen – mutatjuk a programot

Vágólapra másolva!
Gőzerővel folynak a március 15-i nemzeti ünnep előkészületei, amelyet idén rendhagyó keretek között, a Békemenet résztvevőivel együtt tartanak. Szijjártó Péter és Lázár János beszéde mellett ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth téren, a Nemzeti dalt pedig népszerű énekesek adják elő – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

„A nemzeti ünnep programjában meglepetéssel is készülünk” – írta Kovács Zoltán a közösségi oldalán. A Himnusz a nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában csendül fel. Petőfi Sándor Csatadal című költeményét pedig Varga Csanád előadásában hallhatjuk.

Már zajlanak a március 15-i nemzeti ünnep központi megemlékezéseinek előkészületei a budapesti Kossuth Lajos téren (forrás: Facebook/Kovács Zoltán)
Már zajlanak a március 15-i nemzeti ünnep központi megemlékezéseinek előkészületei a budapesti Kossuth Lajos téren (forrás: Facebook/Kovács Zoltán)

A Tolcsvay László által megzenésített 

Nemzeti dalt Dér Heni, Radics Gigi, Pataky Attila, Curtis, Pápai Joci és Takáts Tamás közösen adja elő.

Az esemény házigazdája Rákay Philip lesz.

Beszédet mond Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Lázár János közlekedési miniszter, majd záróakkordként 

Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet a Parlament előtt.

„Ünnepeljük együtt nemzeti ünnepünket, március 15-ét, és legyenek velünk a legnagyobb és legfontosabb Békemeneten!” – tette hozzá az államtitkár. 

„Találkozzunk vasárnap, mutassuk meg együtt, hogy a magyarokat nem lehet zsarolni!” 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!