Meghosszabbították a Nemzeti Petíció visszaküldési határidejét, mutatjuk az új dátumot!

Vágólapra másolva!
Kitolták a Nemzeti Petíció visszaküldési határidejét április 8-ára. Magyarország Kormánya közösségi oldalán hangsúlyozta: „Küldjünk három határozott nemet!”
Vágólapra másolva!

Új határidőt szabott a kormány a Nemzeti Petíció visszaküldésére, a kérdőívet április 8-ig tudjuk visszapostázni. Magyarország Kormánya közösségi oldalán hangsúlyozta: „Küldjünk három határozott nemet!”

Mint írták, a Nemzeti Petíció meghirdetése óta Ukrajna minden korábbinál durvább nyomásgyakorlást fejt ki hazánk ellen: politikai zsarolásból elzárták a Barátság kőolajvezetéket, ukrán aranykonvojokat utaztatnak át hazánkon és életveszélyesen megfenyegették Orbán Viktor miniszterelnököt. 

Most kell kiállnunk magunkért!

– emelték ki.

Ezért fontos a Nemzeti Petíció

Az Ukrajnának eddig folyósított 170 milliárd eurónyi uniós támogatás után Brüsszel arra készül, hogy további 90 milliárdot fizet ki a háborúban álló országnak. Brüsszel ezt a pénzt az európaiaktól, köztük a magyar emberektől venné el. Ursula von der Leyen bizottsági elnök szavai szerint az EU összesen 800 milliárd dollárt szán az ukrán állam működtetésére, vezető európai politikusok pedig nap mint nap hangoztatják, hogy Ukrajna oldalán készek beszállni a háborúba. Magyarország Kormánya megálljt kíván parancsolni a háborús hisztériának, ezért indította el a Nemzeti Petíciót. Mondjunk nemet az orosz–ukrán háború további finanszírozására, és arra is, hogy az ukrán állam működését a következő 10 évben velünk fizettessék meg!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról