Orbán Viktor közösségi oldalán is beszámolt a kaposvári rendezvényről, ahol egy mini Békemenetet követően tartott beszédet. A kormányfő bejegyzésében arra utalt, hogy a március 15-i felvonulás után az országjárás első állomásán is sokan gyűltek össze, és úgy fogalmazott:

Ma is többen voltunk.”
Országjárásba kezdett a miniszterelnök
A miniszterelnök országjárása a március 15-i Békemenetet követően indult el, amely a kormány szerint az eddigi legnagyobb volt. Kaposváron a Kossuth téren már jóval a beszéd kezdete előtt gyülekeztek az érdeklődők, sokan magyar zászlókkal érkeztek a rendezvényre.
A miniszterelnök bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy a kaposvári rendezvényen is jelentős volt az érdeklődés, míg a képek világosan megmutatták: Magyar Péter orosházi rendezvényén jóval kevesebben jelentek meg. Orbán Viktor országjárása a következő napokban több vidéki városban folytatódik, ahol a miniszterelnök személyesen találkozik az érdeklődőkkel és a választókkal.
