Orbán Viktor: Sohasem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól, ami nekik jár!

Vágólapra másolva!
A Békemenet után Kaposváron indította el országjárását Orbán Viktor, aki szerint Magyarország csak akkor tudja megvédeni eredményeit, ha kimarad a háborúból. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány nem fogja hagyni, hogy Brüsszel, Ukrajna vagy a nemzetközi nagytőke „kizsebelje” a magyar embereket.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi Békemenetet követően Orbán Viktor nem tétlenkedett: közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a kaposvári rendezvényre, amely az új országjárás első állomása. 

Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának kaposvári állomásán kiváló a hangulat (Fotó: SONLINE/Lang Róbert)

Indul a hajrá! Ma este 18 órakor találkozzunk Kaposváron! Én ott leszek, legyünk minél többen!” 

– írta a miniszterelnök. Kaposváron egy mini Békemenet kerül megrendezésre, ezt követően a Kossuth téren tart beszédet a kormányfő. 

Verssel indult Orbán Viktor kaposvári beszéde

Orbán Viktor kaposvári beszédét rendhagyó felvezetés előzte meg: a színpadon előbb Eperjes Károly lépett fel, aki elszavalta Szabó Lőrinc Hazám, keresztény Európa című versét.

A különleges nyitány spontán módon született. A miniszterelnök a beszéd előtt a színpad közelében vette észre a színművészt, és megkérdezte tőle, nem mondana-e el egy verset a közönségnek. A felkérésnek eleget téve Eperjes Károly elszavalta Szabó Lőrinc művét, amely szokatlan, ünnepélyes hangulatot adott a kaposvári rendezvény kezdetének.

Kaposvárról már egyszer elindult egy kétharmados győzelem

Orbán Viktor felidézte, hogy nem először áll a kaposvári színpadon kampányidőszakban. A miniszterelnök szerint a most induló hajrá különleges helyzetben kezdődik, mert a Békemenet után megváltozott a politikai hangulat.

„Én már álltam itt ezen a színpadon” 

– kezdte beszédét a kormányfő, majd felidézte, hogy 2010 márciusában is Kaposváron járt kampányrendezvényen.

 Akkor kétharmad lett a vége”

 – jegyezte meg, utalva a 2010-es választási győzelemre. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a kampány ugyan ezen a napon hivatalosan is elindult, de a vasárnapi Békemenet után megváltozott a politikai helyzet. A kormányfő szerint az elmúlt évek munkájáról is számot kell adni. Hangsúlyozta, hogy a városvezetés által korábban jelzett fejlesztési igényeket a kormány sorra teljesítette, és az elmúlt időszakban számos beruházás érkezett Kaposvárra.

Több mint kétszázmilliárd forintnyi fejlesztés

Orbán Viktor beszédében kiemelte, hogy az elmúlt tizenhat évben összesen 52 jelentős beruházás valósult meg a somogyi vármegyeszékhelyen.

Bevallom, szeretek Kaposvárra jönni, mert egy törekvő város, amely mindig valahol elöl szeretne menni” 

– mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a fejlesztések összértéke meghaladta a 200 milliárd forintot. Arról is beszélt, hogy a közelmúltban újabb jelentős beruházásról született megállapodás, amely várhatóan mintegy 400 új munkahelyet teremt a városban. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy Kaposvár úttörő szerepet vállal egy új közlekedési fejlesztésben is. 

A miniszterelnök szerint ez lesz az első magyar város, ahol teljesen elektronikus alapú közösségi közlekedési rendszer működik majd.

A munkaalapú gazdaság a cél, ötmillió dolgozóval

A kormányfő beszédében hangsúlyozta: az elmúlt évek gazdaságpolitikájának középpontjában a munka állt. Orbán Viktor szerint a választók bizalmát arra használták fel, hogy olyan gazdaságot építsenek, amelyben a teljesítmény és az elvégzett munka számít. Emlékeztetett: 

Ma már 4 millió 700 ezer ember dolgozik Magyarországon, és ha ismét a kormánypártok kapnak felhatalmazást, a következő cél az ötmilliós foglalkoztatottság elérése. 

Külön kitért arra is, hogy szerinte az emberek értékét nem a származásuk vagy a végzettségük határozza meg.

Többre megyünk egy munkáját jól végző rakodómunkással, mint a munkáját rosszul végző észkombájnnal”

 – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: a társadalmi megbecsülés alapja az elvégzett munka minősége.

Szövetség a béke mellett

A miniszterelnök felidézte a 2022-es választások üzenetét is. Mint mondta, akkor a választók egyértelmű felhatalmazást adtak arra, hogy Magyarország maradjon ki az orosz–ukrán háborúból.

2022-ben kötöttünk egy szövetséget a háború ellen és a béke mellett”

 – mondta, hozzátéve: az elmúlt négy évben komoly nyomás nehezedett Magyarországra, hogy részt vegyen a háborús készülődésben. Orbán Viktor szerint az ország azért tudott kimaradni a konfliktusból, mert a választók felhatalmazása kötelezi a kormányt a békepolitika fenntartására.

Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, amely nem készül háborúra” 

– jelentette ki.

Követelések Magyarországgal szemben

Ennek a választásnak van egy olyan szereplője is, akit nem hívtunk: ez Ukrajna.” 

– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy az ukrán vezetés több olyan lépést várna el Magyarországtól, amelyek szerinte ellentétesek a magyar érdekekkel. 

A miniszterelnök felsorolása szerint ezek között szerepel az olcsó orosz olajról való leválás, pénzügyi támogatás nyújtása Ukrajnának, valamint az, hogy Magyarország kötelezze el magát az ukrán háborús erőfeszítések mellett. 

A kormányfő szerint Ukrajna azt is szeretné, ha az Európai Unió gyorsított eljárásban venné fel az országot a tagállamok közé. Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarországnak a saját érdekeit kell szem előtt tartania, és a kormány készen áll vitát vállalni akár Brüsszellel, akár Ukrajnával, ha a magyar érdekek védelméről van szó.

Mi nem akarunk rosszat Ukrajnának, de cserébe azt kérjük, hogy ők se akarjanak nekünk rosszat”

 – fogalmazott.

Kritikát kapott az európai hitelterv

A beszédben szóba került az Európai Unió által tervezett közös hitelfelvétel is, amely hosszú időre eladósíthatná az európai polgárokat. A miniszterelnök szerint az ilyen pénzügyi konstrukciók több generációra terhet jelentenének, ezért Magyarország álláspontja az, hogy az európai döntéseknél a tagállamok gazdasági és nemzeti érdekeit is figyelembe kell venni.

Nagy csata zajlik Brüsszellel

A miniszterelnök beszédében arról is beszélt, hogy komoly nemzetközi nyomás nehezedik Magyarországra. Orbán Viktor szerint a következő napokban újabb fontos tárgyalások következnek Brüsszelben. A kormányfő úgy fogalmazott: 

Nagy csata ez. Csütörtökön lesz a miniszterelnöki csúcs Brüsszelben. Óriási nyomás alatt vagyunk.”

 Hozzátette, hogy Magyarország csak akkor tud ellenállni a külső nyomásnak, ha a kormány mögött erős társadalmi összefogás áll. Orbán Viktor szerint a nemzetközi politikában gyakran próbálják befolyásolni a magyar döntéseket. A miniszterelnök úgy véli, Magyarország csak akkor tudja megvédeni az álláspontját, ha a választók egyértelmű felhatalmazást adnak a kormánynak.

Az ellenzék gazdasági szakértőiről

Orbán Viktor beszédében az ellenzék gazdasági szakértőire is kitért. Mint mondta, ezek a szereplők gyakran nagy nemzetközi vállalatoktól érkeznek a politikába.

Nem véletlen, hogy az ellenzék a gazdasági szakértőit mindig nagy nemzetközi cégektől hívja” 

– fogalmazott a miniszterelnök, példaként említve a Shellnél dolgozó Kapitány Istvánt és az Erste Banktól érkezett Kármán Andrást. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány az elmúlt években jelentős összegeket vont el a nemzetközi nagyvállalatoktól különböző adóintézkedések révén. Orbán Viktor szerint ezekből a forrásokból tudták finanszírozni a családokat támogató intézkedéseket. Úgy fogalmazott: 

A magyar kormány a multinacionális cégek egy részétől származó bevételeket a magyar családok támogatására fordította.

A következő évek kulcsszava a biztonság

A miniszterelnök szerint Magyarország egy veszélyekkel teli korszakba lépett, ezért a következő évek legfontosabb feladata a biztonság megőrzése lesz. Úgy fogalmazott: a kormány elsődleges feladata az, hogy megvédje mindazt, amit az ország az elmúlt években elért.

A veszélyek korába léptünk” 

– mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a következő négy év legfontosabb kérdése a biztonság lesz. Szerinte a legfontosabb cél most az, hogy az ország meg tudja védeni azokat az eredményeket, amelyeket eddig elért. A kormány feladata az elmúlt években felépített rendszer és eredmények megvédése. A miniszterelnök szerint a jelenlegi nemzetközi helyzetben különösen fontos, hogy Magyarország stabil politikai irányítással rendelkezzen.

„Ez nem egyszemélyes műsor”

Orbán Viktor beszédében arra is kitért, hogy a kormány működését nem egyetlen ember határozza meg. 

Ez nem egyszemélyes műsor. Komoly kormányunk van, ami komoly, felkészült és sikeres emberekből áll”

 – fogalmazott. A miniszterelnök szerint a kabinet tagjai tapasztalt politikusok és szakemberek, akik képesek kezelni a jelenlegi kihívásokat: 

A mostani kabinet nem tökéletes, de teljes szívvel áll Magyarország mellett, és elkötelezett a magyar emberek védelme mellett.

Az ellenzéki oldalt is szóba hozta. Orbán Viktor párhuzamot vont a jelenlegi kormány és a Tisza Párt által felvonultatott politikusok között. Szerinte a kormány tagjai rendelkeznek azokkal a tapasztalatokkal és képességekkel, amelyek szükségesek az ország irányításához és védelméhez, míg az ellenzék politikusai erre nem lennének képesek.

Nem hajtjuk végre a migrációs paktumot

A miniszterelnök beszédében a migráció kérdését is az egyik legfontosabb tétnek nevezte. Orbán Viktor szerint a következő időszakban az dől el, hogy Magyarország enged-e a brüsszeli nyomásnak, vagy továbbra is kitart a jelenlegi migrációs politika mellett. A kormányfő úgy fogalmazott: 

Ha bizalmat szavaznak nekünk, vállalom, hogy Magyarországra egy migráns sem teszi be a lábát. Akkor sem, ha Brüsszel a feje tetejére áll.”

Orbán Viktor szerint az Európai Unió július 1-jén hatályba léptetné az európai migrációs paktumot, amely a tagállamokra új kötelezettségeket róna. Mint mondta: a tervek szerint Magyarországnak több száz migránst kellene befogadnia, valamint több tízezer ember számára menekülttáborokat kellene létrehoznia.

Mi a migrációs paktumot nem fogjuk végrehajtani”

 – jelentette ki a kormányfő, hozzétéve: már az áprilisi választás eldöntheti, hogy az ország enged-e a külső nyomásnak, vagy továbbra is megvédi saját határait és migrációs politikáját.

Egymilliós átlagbér a ciklus végére

A kormányfő beszédében gazdasági célokról is beszélt. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy 2010 óta az átlagbér a négyszeresére nőtt Magyarországon. Hozzátette: a következő években folytatni kívánják a gazdaság erősítését és a bérek emelését. 

A miniszterelnök célként azt jelölte meg, hogy a ciklus végére az átlagfizetés elérje az egymillió forintot.

Orbán Viktor: nem engedjük, hogy bárki „kizsebelje” a magyarokat

A miniszterelnök beszédében arról beszélt, hogy a kormány egyik legfontosabb feladata a magyar emberek érdekeinek védelme. A következő években is az lesz a cél, hogy megőrizzék mindazt, ami a magyar családoknak jár, és ezt nem veheti el sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem pedig Brüsszel.

Magyarországnak ma olyan kormánya van, ami teljes szívvel áll Magyarország mellett, és képes arra, hogy megvédje Magyarországot! És sohasem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktol, ami nekik jár! Arra készülünk, hogy a következő négy évben kívül fogjuk tartjuk Magyarországot a háborúból!

– szögezte le a kormányfő.

A legfontosabb cél: kimaradni a háborúból

A miniszterelnök szerint a jelenlegi európai helyzetben a legfontosabb stratégiai cél az, hogy Magyarország kimaradjon a háborús konfliktusból. 

Úgy fogalmazott: miközben Európa sok helyen bizonytalan irányba sodródik, Magyarországnak stabilan kell állnia, és következetesen képviselnie kell a békepolitikát.

 Ugyanakkor arra is kitért, hogy az ország háborútól való távol tartása nehezebb feladat, mint sokan gondolják. Szerinte a történelem során még a nagy magyar vezetőknek sem mindig sikerült elkerülniük a háborús konfliktusokat, ezért különösen nagy jelentősége van annak, hogy Magyarország most ki tudjon maradni a háborúból.

„Mi vagyunk többen”

A miniszterelnök beszéde végén a választók támogatását kérte a következő időszak céljainak megvalósításához. Orbán Viktor szerint a kormány csak a választók bizalmával tudja végrehajtani az új vállalásokat. 

Ezt a választást meg tudjuk és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni. Mi vagyunk többen!”

A miniszterelnök szerint az új vállalások teljesítéséhez és a korábbi eredmények megvédéséhez ismét erős felhatalmazásra van szükség, ami a kulcsa annak, hogy Magyarország képes legyen ellenállni a külső nyomásnak. Erősen fogalmazott:

Magyarországon a pokol kapui sem vehetnek erőt” 

Orbán Viktor zárásként arra kérte a választókat, hogy újítsák meg a 2022-ben létrejött választási felhatalmazást, amelyet szerinte a békepolitika támogatására kaptak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról