Lerohanták Orbán Viktort az európai politikusok, mindenki vele akar beszélni – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az uniós csúcstalálkozón készült felvétel szerint Orbán Viktor körül folyamatosan gyűlnek az európai vezetők, ami jól jelzi a magyar álláspont súlyát a döntéshozatalban. A csütörtöki brüsszeli találkozón az eredeti napirendet felülírta az ukrán ügy és az energiapolitikai vita. A kormányfő tájékoztatott: Magyarországra komoly nyomás nehezedik, ám a kabinet továbbra is kitart saját álláspontja mellett.
Vágólapra másolva!

Az uniós csúcstalálkozón készült felvételen jól látszik, hogy több európai vezető is Orbán Viktor társaságát keresi, egymás után lépnek oda a magyar miniszterelnökhöz egyeztetni. A jelenet azt sugallja, hogy a kulcskérdésekben továbbra is meghatározó szerepe van Magyarországnak, és Orbán Viktor álláspontja megkerülhetetlen a döntéshozatal során.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök (Fotó: AFP)
Fotó: AFP

Mint ismert, március 19-én, csütörtökön találkoznak a tagállamok állam- és kormányfői, ahol az előzetes tervek szerint ugyan az európai versenyképességről esett volna szó, azonban a közel-keleti háborúk, valamint a Barátság kőolajvezeték leállása miatti magyar vétó az Ukrajnának szánt uniós hitel kapcsán változtatott a csúcs fókuszán.

A kormányfő egy másik videóban elmondta, hogy az ukrán ügyről szóló vita során Magyarország komoly nyomás alá került, hiszen egyszerre érkeztek zsaroló jellegű lépések Ukrajna részéről az olajszállítások kapcsán, valamint európai oldalról is arra próbálták rávenni a kormányt, hogy engedjen ezeknek a követeléseknek. Hangsúlyozta: 

a magyar álláspont rendkívül szilárd, mögötte széles nemzeti egység áll, ezért nem lehet eredményesen nyomást gyakorolni Magyarországra. 

Kiemelte, hogy ilyen helyzetben a kormány feladata az ország érdekeinek védelme, és mivel ebben a kérdésben az egész ország egy irányba áll, a külső próbálkozások nem vezethetnek sikerre. Úgy fogalmazott: kitartott az álláspont mellett, és a helyzet nem változott, vagyis ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, akkor nincs pénz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!