Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: Magyarország következetesen kiáll a béke mellett, és üdvözli, hogy az új cseh kormány is a béke oldalán áll, és támogatja az ukrajnai háború diplomáciai rendezését. A miniszter szólt arról is, hogy Ukrajna politikája alkalmas a magyar választásokba való beavatkozásra. Ukrajna egyoldalú döntéssel zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, amely Magyarország és Szlovákia olcsó energiaellátásnak kulcsa, és amelynek üzemeltetésére Ukrajnának uniós kötelezettsége van. Magyarország nem hagyja magát zsarolni – emelte ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf fontosnak tartja a magyar-cseh együttműködést
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Jaromír Zunával folytatott megbeszélésről szólva kiemelte:
két nagy múltú és egymással szoros kapcsolatban levő állam katonai, biztonsági vezetői találkozhattak.
Kiemelte a két ország közötti védelemipari együttműködés fontosságát, és példaként említette, hogy nemrég állapodtak meg a Tatra és a Rába együttműködéséről, cseh licenc alapján gyártják a magyar hadsereg kézilőfegyvereinek nagy részét, az Aero Vodochodytól pedig L-39 Skyfox kiképzőgépek érkeztek a magyar hadsereghez.
A miniszter elmondta azt is, fontosnak tartják a Csehországgal való együttműködést a Székesfehérváron települt Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság tekintetében is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt kívánta, a közép-európai béke minél hamarabb térjen vissza és jelezte, mindent megtesznek ennek érdekében a csehek és magyarok is. Jaromír Zuna arról beszélt:
Magyarországhoz hasonlóan ők is azt kívánják, hogy az ukrajnai háború a lehető leghamarabb befejeződjön, és, hogy ebben a diplomáciáé legyen a szó és ne a fegyvereké.