Ma kezdik meg a szolgálatot azok a fiatalok, akiket az év elején hívtak be két hónapos katonai kiképzésre Horvátországban. A horvát sorkatonaság ezzel 18 év után tér vissza, miután a kormány a biztonsági helyzet romlására hivatkozva döntött a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetéséről.

Fotó: AFP
A program indulásáról a közösségi oldalán írt Hortay Olivér, a Századvég Energia- és Klímapolitika Üzletágának igazgatója is. Bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a horvát fiataloknál most indul el az a rendszer, amelynek keretében már kiküldték a katonai behívókat.
Már év elején kiküldték a behívókat
2026 első napjaiban körülbelül 1200 horvát fiatal kapott levelet arról, hogy két hónapos katonai szolgálatra kell bevonulnia. A horvát behívók kiküldése volt az első lépés a sorkatonaság visszaállításának folyamatában.
A döntés hátterében az áll, hogy a horvát hadsereg jelenleg viszonylag kis létszámmal működik. Az ország mintegy 15 ezer aktív katonai személyzettel rendelkezik, amit a kormányzat nem tart elegendőnek egy hosszabb biztonsági válság esetén.
A sorkatonaság Horvátországban 2008-ig működött. Akkor a vezetés úgy döntött, hogy a kötelező szolgálat helyett inkább professzionális haderőt épít.
A kötelező katonai szolgálat visszavezetése azonban vitákat váltott ki. A horvát fiatalok egy része tiltakozott a döntés ellen, a parlament mégis nagy többséggel fogadta el az erről szóló törvényt. A javaslatot 84 képviselő támogatta, míg 11-en szavaztak ellene.
Regionális trend
A horvát sorkatonaság visszaállítása nem egyedi lépés a térségben. A jugoszláv háborúk után létrejött országok többsége korábban megszüntette a kötelező katonai szolgálatot, most azonban több államban ismét felmerült a visszavezetése.
Szlovénia 2003-ban törölte el a sorkatonaságot, Szerbia pedig 2010-ben szüntette meg. Az utóbbi időben azonban Belgrádban is többször felmerült a rendszer újbóli bevezetése.
Európa fegyverkezési korszakba lépett
A szakértők szerint a horvát lépés egy szélesebb európai trend része. Az ukrajnai háború hatására számos ország növeli a védelmi kiadásait, és egyre több helyen merül fel a kötelező katonai szolgálat kérdése.
Németországban például már kiküldtek katonai behívókat, egyelőre önkéntes alapon. A német védelmi minisztérium ugyanakkor jelezte, hogy ha nem sikerül elegendő önkéntest toborozni, akkor kötelező sorkatonaság is szóba kerülhet.