Egyhangúlag hördült fel Európa Zelenszkij halálos fenyegetésén

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Patrióták Európáért pártcsalád közös közleményben állt ki Orbán Viktor mellett. Hivatalos közleményükben elfogadhatatlannak nevezték Zelenszkij fenyegetését.
Vágólapra másolva!

Közös közleményben reagált a Patrióták Európáért pártcsalád arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök halálosan megfenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt. A politikai közösség szerint az ilyen kijelentések megfélemlítést és erőszakot sugallnak, ami összeegyeztethetetlen a demokratikus elvekkel és a nemzetközi kapcsolatokban elvárható kölcsönös tisztelettel – írja a Mandiner. A pártcsalád közleménye arra is emlékeztet, hogy az Európai Unió tagállamai eddig mintegy 200 milliárd euró támogatást nyújtottak Ukrajnának, miközben Kijev további jelentős forrásokat kér.

Nagy port kavart Volodimir Zelenszkij fizikai erőszakkal való fenyegetése (Fotó: Fabian Sommer / DPA / AFP)
Nagy port kavart Volodimir Zelenszkij fizikai erőszakkal való fenyegetése (Fotó: Fabian Sommer / DPA / AFP)

Elfogadhatatlannak nevezték Zelenszkij fenyegetését

A pártcsalád álláspontja szerint a fenyegető hangnem különösen problémás annak fényében, hogy Ukrajna az EU-csatlakozásra törekszik. Hangsúlyozták:

a politikai nézetkülönbségek a demokratikus vita természetes részei, a fenyegetések és a fizikai megfélemlítés azonban nem tartoznak a normális politikai diskurzus eszközei közé.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!