Percről percre
KormányinfóBrüsszel eltörölné a védett üzemanyagárat, de a kormány ellenáll
Frissült:
2026. április 09. 09:49
Olvasási idő: 3 perc
Magyarország kormánya az egyik legfontosabb feladatnak tartja a küzdelmet az olcsó orosz energia megtartásáért, illetve az orosz olaj- és gázimport betiltását célzó brüsszeli tervek megakadályozásáért. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ezt célzó intézkedésekről is beszámolt.

Gulyás Gergely csütörtök délelőtt a Facebook-oldalán
nyílt levélben reagált Brüsszel követelésére, ami a hazai védett üzemanyagár eltörlését célozza.
A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy március óta szükség volt a stratégiai kőolajtartalékok egy részének felszabadítására, ugyanakkor továbbra is elegendő mennyiség áll rendelkezésre. Hozzátette: az Adria vezetéken keresztül érkezett ugyan kőolaj Magyarországra, de nem orosz eredetű. Kiemelte azt is, hogy a horvát félnek jogi kötelezettsége az orosz kőolaj továbbítása Magyarország felé.
Gulyás Gergely elmondta, hogy
vizsgálják, melyik ellenérdekű titkosszolgálat hallgathatott le magyar kormánytisztviselőket.
Arra a felvetésre, hogy Szijjártó Péter adott-e ki Moszkvának olyan adatokat, amelyek kifogásolhatók, úgy reagált: a külügyminiszter egyértelművé tette, hogy kizárólag nem titkos, az adott helyzetben releváns információkat oszt meg, és ezt helyes gyakorlatnak tartja.
Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy vannak-e választások előtti babonái vagy bevett szokásai, úgy válaszolt: nincsenek ilyenek, és nem is tartaná helyesnek.
Jó hír, ha tartósan nyitva marad a Hormuzi-szoros, de a kőolajfinomítási kapacitás csökkent a világban
– válaszolta Gulyás a közel-keleti konfliktusra vonatkozó kérdésre. Viszont az iráni katonai akciók elsősorban a katari olajlétesítményekben okoztak komoly károkat, amelyek 4,5-5 év alatt állíthatók helyre.

Az, hogy gyorsan és teljesen visszaállnak az árak arra a szintre, ahol a konfliktust megelőzően voltak, nem várható, de jelentős ármérséklés abban az esetben, ha a Vance alelnök vezette delegáció meg tud állapodni, igen
– vélekedett a miniszter.
A miniszter a szerbiai robbanóanyag-ügyről elmondta: „Szerbia területén történt, a nyomozást a szerb hatóságok folytatják”.
A Védelmi Tanács vasárnap meghozta a szükséges döntéseket. A miniszterelnök személyesen is meggyőződött hétfőn az intézkedések bevezetéséről és hatékonyságáról. Magyarország minden eszközzel védi a vezeték biztonságát a saját területén
– hangsúlyozta a miniszter.
A tárcavezető az ukrán aranykonvojról azt mondta, figyelemreméltónak tartja a videóval megjelent állításokat.
A NAV videója az irányadó, nem az, amit az ukránok ügyvédje állít. A videó erősíti azt a gyanút, hogy távolról sem volt minden jogszerű a szállítmányokkal
– mondta Gulyás.
Gulyás Gergely elmondta, hogy a kőolajvásárláson túl egyelőre nincs szó új megállapodásról, a részletekről a miniszterelnök már korábban nyilatkozott. A pénzügyi „védőpajzs” kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta:
jelenleg nincs szükség ilyen megoldásra, bár kedvező lenne a magyar gazdaság számára, ha a világ legerősebb hatalma válsághelyzetben pénzügyi biztonsági hálót tudna nyújtani.
Hozzátette, a kőolajjal kapcsolatos tárgyalások továbbra is folyamatban vannak.
Gulyás Gergely a csütörtök reggel megjelent Magyar Péter-hangfelvételről kijelentette:
Mindig is azt mondtuk, hogy Európában ma hosszú évtizedek után van háború, és az EU politikája a háborúba sodródás politikája. A mi politikai ellenfeleink brüsszeli köldökzsinóron lógnak, ezért nem azt mondják, hogy nemet tudnának mondani Brüsszelnek, hanem azt, hogy nincs háborús veszély. A Tisza Párt elnöke valójában sokkal direktebben fogalmaz, ő azt mondja, nagyon nagy háború lesz, bár máshogy mondja, más kultúrkör része.
Gulyás arról is beszélt, hogy a kormány célja továbbra is az, hogy a Fidesz–KDNP megszerezze a kormányalakításhoz szükséges többséget, amihez legalább 100 képviselői mandátum kell. A Medián felméréseit nem tartja hiteles kutatásoknak, és felidézte, hogy a Demokratikus Koalíció politikusa, Molnár Csaba korábban azt állította:
a Medián annak közöl kedvező adatokat, aki fizet neki.
A miniszter szerint Hann Endre személyes felelőssége is, hogy milyen hangulat alakul ki a választások után, amit szerinte nehéz lehet majd kezelni, és ebben szerepet játszanak az ilyen közvélemény-kutatások.

Úgy látja, a választás nyitott, de a kormánypártoknak nagyobb esélyük van a győzelemre, és az eredmény bizonyos szempontból még meglepetést is hozhat. Arra a kérdésre azonban, hogy kétharmados Fidesz-győzelmet vár-e, kitérő választ adott.
Gulyás Gergely a Szijjártó Péter beszélgetéseiről kiszivárgott hangfelvételeket, leiratokat így kommentálta:
Arról volt szó több alkalommal is, hogy a választásokra időzítve, befolyásolási szándékkal, titkosszolgálati akciók zajlanak Magyarország ellen.
A miniszter szerint ennek ékes bizonyítéka, hogy Szijjártó Péter beszélgetéseit lehallgatták és nyilvánosságra hozzák, mindkettő tevékenység jogsértő.
A miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy soha nem volt példa arra a magyar történelemben, hogy egy amerikai alelnök a választás előtt öt nappal a magyar nemzeti kormány mellett álljon ki.

Gulyás Gergely megerősítette, hogy igaz a hír az amerikai alelnök látogatásával összefüggésben született megállapodásról, miszerint a MOL nagy mennyiségű kőolajat vesz az USA-tól. A kérdést Csuhaj Ildikó tette fel.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: valóban létrejött egy egyesség, amelynek értelmében a Mol 510 ezer tonna nyersolajat vásárol mintegy 500 millió dollár értékben.
Hozzátette, hogy
az ügylet lebonyolítása a következő hetekben és hónapokban, a szokásos üzleti és formális menetrend szerint zajlik majd.
A miniszter szerint Európa és Magyarország egy közelgő energiaválság fenyegetésével néz szembe, elszabaduló energiaárakra és akár üzemanyaghiányra is számítani lehet. A kormány álláspontja ezért az, hogy a beszerzési útvonalakat nem szűkíteni, hanem bővíteni kell.
A miniszter kiemelte:
kulcsfontosságú az ország energiabiztonságának garantálása.
Emlékeztetett arra, hogy húsvét vasárnap a szerb hatóságok meghiúsítottak egy robbantásos merényletet a Török Áramlat gázvezeték ellen. Az ügy kivizsgálásának eredményét a kormány továbbra is várja.
A miniszter emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság a védett ár és a rezsicsökkentés felszámolására szólította fel a magyar kormányt, ezt azonban a kormány nem teljesíti.
„Rossz irány, amit Brüsszel követ, amely azt mondja, kész technikai segítséget nyújtani a tagállamoknak, de ez nem segít semmit.
Ha felfüggesztenénk a védett árakat az a magyar családoknak és vállalkozásoknak komoly terhet jelentene, ami után az infláció a magyar családokat terhelné” – fogalmazott Gulyás Gergely
Gulyás Gergely kiért arra, hogy a Hormuzi-szoros blokádja miatt energiaválság fenyegeti Európát és a világ nagy részét, ezért fontos, hogy a beszerzési útvonalakat ne blokkolják politikai, ideológiai okokból. Az Európai Bizottság nemgér azt javasolta, hogy az emberek kevesebbszer üljenek autóba, így takarékoskodjanak az üzemanyaggal. Ezt azonban a magyar emberek nem fogadják el.
A miniszter kiemelte:
ha nem lenne a védett üzemanyagár, az havonta 95 ezer forint többletkiadást jelentene a magyar családoknak.
Gulyás Gergely azzal kezdte a 200. Kormányinfóját, hogy megköszönte az újságírók elmúlt években tapasztalt érdeklődését.
A miniszter elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén elsősorban az energiahelyzetet tekintette át. Magyarország energiaellátása és üzemanyag-ellátása biztosított, köszönhetően annak a mentességnek, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök 2022-ben kiharcolt.
Megjegyezte, hogy bár az orosz kőolaj szállítását az ukránok megszüntették,
jelentős olajtartalékok állnak hazánk rendelkezésére, és a kormány továbbra is tartani fogja a védett benzin- és gázolajárat.
„A Nemzeti Petíció postai úton és online is kitölthető volt három fontos kérdésben.
A kitöltés lezárult, hamarosan jelentkezünk az eredményekkel”
– közölték Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldalán csütörtök reggel.
A Nemzeti Petíció eredményeit Gulyás Gergely ismerteti a mai Kormányinfón.
Az Európai Bizottság felszólította a magyar kormányt, hogy függessze fel a védett üzemanyagárak alkalmazását és a rezsicsökkentett gáz- és villanyár kivezetését követeli.
Ez minden magyar családnak 95 ezer forint többletkiadást jelentene havonta”
– közölte Gulyás Gergely a Facebook-oldalán csütörtök reggel. A miniszter hozzátette: „Nem fogjuk megengedni, hogy a magyar családok fizessék meg Brüsszel elhibázott szankciós politikájának árát!”