Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz újonnan felhatalmazást kapott politikai erő és annak miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy nem számol a Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével – írta Lánczi Tamás elnök azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter a hivatal rövid úton történő felszámolását tervezi.

Fotó: Facebook/Lánczi Tamás
Az SZH elnöke fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható, de azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártak, nem fognak eltűnni.
A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad”
– hangsúlyozta Lánczi.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a kezdetektől támadás alatt állt
A hivatal vezetője megjegyezte, az elmúlt két évben munkatársaival azért dolgozott, hogy bemutassák és jelezzék:
a magyar demokratikus folyamatokba történő külföldi beavatkozás létező valóság.
A szuverenitás védelme és így a hivatal is a kezdetektől támadás alatt állt, ugyanis az SZH működése veszélyforrást jelentett mindazok számára, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik.
Lánczi Tamás szerint baloldali hírportálok nyíltan beismerték, hogy külföldi érdekcsoportok tevőlegesen részt vettek a magyarországi választási kampányban.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben
minden magyar állampolgárnak, minden állami intézménynek és minden felelős politikai szereplőnek kötelessége marad Magyarország önrendelkezésének védelme.
