Magyar Péter választási csalással vádolja és a bírósággal fenyegeti a polgármestereket, amennyiben bele mernek avatkozni a vasárnap tartandó választásokba – derítette ki a Magyar Nemzet.

Fotó: Illusztráció: (Máthé Zoltán/MTI)
A Tisza Párt elnöke levelében, amelyet Dombegyház polgármestere, Dinyés Ildikó osztott meg, elsőként burkoltan azzal vádolja meg a települések vezetőit, hogy választási csalást akarnak elkövetni. Ezt követően pedig arra figyelmeztet,
azok a polgármesterek azonban, akik bármilyen módon részt vesznek országosan vagy helyben szervezett választási csalásokban, a törvény előtt fognak ezért felelni.”
Vagyis a Tisza Párt elnöke nyilvánvaló bizonyíték nélkül vádolt meg több ezer településvezetőt, és a Tisza-kormány nevében bírósággal fenyegette meg őket.
A polgármester asszony a levélre válaszolva határozottan elutasította a vádakat, majd kiemelte,
nem tartom elfogadhatónak, hogy egy választási kampány részeként általános gyanúsítgatással és előre megfogalmazott fenyegetésekkel próbálják befolyásolni az önkormányzatok munkáját.
