Orbán Viktor rendkívüli tájékoztatója a Védelmi Tanács üléséről – ezt Önnek is látnia kell!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A miniszterelnök tájékoztatása szerint befejeződött a Védelmi Tanács rendkívüli ülése. A sürgős egyeztetést a Török Áramlat elleni terrortámadási kísérlet indokolta.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök tájékoztatott: egyértelmű, hogy a Magyarország számára kulcsfontosságú Török Áramlat gázvezeték vajdasági szakaszán szabotázsakciót készítettek elő. Orbán Viktor kijelentette: 

személyi sérülés nem történt, valamint a gázvezeték zavartalanul működik. A szerb egységek a vezeték védelmét megerősítették.

Hozzátette: 

mivel a magyar gázfogyasztás 60%-ának beszerzése a Török Áramlaton keresztül történik, így annak magyarországi szakasza mostantól kiemelt védelem és ellenőrzés alatt fog állni.

A szerb hatóságok továbbra is nyomoznak az ügyben, a magyar hatóságok pedig folyamatos kapcsolatban vannak velük. A kormányfő beszámolt arról is, hogy Európa felé soha nem látott energiaválság közeledik. Kiemelte: az európai országoknak szüksége van orosz energiára a jelenlegi helyzetben, és a következő időszakban fokozottan. Ukrajna ezzel szemben évek óta azon dolgozik, hogy ezt a létfontosságú kapcsolatot elvágja.

Felrobbantották az Északi Áramlatot, lezárták a Magyarországra érkező gázvezetéket, idén a Barátság kőolajvezeték lezárásával olajblokád alá vették Magyarországot, a Török Áramlat oroszországi szakaszát pedig katonailag folyamatosan támadják”

– emlékeztetett.

Ukrajna törekvése Magyarország számára életveszélyt jelent

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Magyarország energiabiztonsága nem játék. Meg fogjuk védeni energetikai rendszerünket, a családok biztonságos ellátását, és nemzeti érdekeinket is”

– jelentette ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!