Rétvári Bence: Hatalmas pofonba szaladt bele a tiszás Kulja András

Vágólapra másolva!
Bődületesen nagy bakot lőtt a tiszás „főorvos”, a szakvizsgával sem rendelkező Kulja András a minap. Vácon járt, ahol akkorát hazudott, hogy még egy miniszterhelyettest is arra késztetett, hogy vele foglalkozzon, Rétvári Bence posztolt róla.
Vágólapra másolva!

Szánalmas dologra hívta a figyelmet a tiszás politikussal, Kulja Andrással kapcsolatban a közösségi oldalán Rétvári Bence. A miniszterhelyettes, a Belügymisztérium politikai államtitkára szerint Magyar Péter szakvizsgával sem rendelkező „főorvosa” azt hazudta, hogy elromlott a CT a váci Jávorszky Ödön Kórházban. Mindezt egy vadiúj gép melletti fal másik oldalán sikerült elmondania.

Rétvári Bence
Rétvári Bence
Fotó: Facebook/Rétvári Bence

Azóta nem nagyon hallottunk Kulja Andrásról, hogy az ATV-ben Takács Péter feltörölte vele a padlót, de most eljött Vácra egy újabb pofonért. A katasztrófaturistát akarta játszani, de csak önmagát égette be”

– kezdi mondanivalóját Rétvári Bence, majd felhívja a figyelmet arra, hogy a váci kórház is része annak az országos diagnosztikai gyorsító programnak, aminek a keretében több mint 40 helyszínen, több mint 20 milliárd forintból CT-ket és MR-eket cserélnek a legújabbra, a legkorszerűbbre. Így történt ez Vácon is, amiről az államtitkár korábban már beszámolt a Facebook-oldalán, kiemelve, hogy a beemelés és beüzemelés mellett zavartalanul folyt a betegellátás.

„Máshol ilyenkor a betegeket átirányítják a legközelebbi kórházba, hogy ott végezzenek rajtuk CT-vizsgálatot. Ezt mi Magyarországon nem így csináljuk. Itt folyamatos az ellátás, hiszen ahol éppen gépcsere van, odajön egy mobil CT is, így az ellátás folyamatos, a betegeket ott helyben el tudják látni. 

Amit mi csinálunk, az fejlesztés, amit ő csinál, az hergelés. Képes volt ettől a CT-től 7 méterre azt állítani, hogy Vácon elromlott CT van. 

Pont a fal túloldalán volt az a gép, amit letagadott. Ennyire nyilvánvalóan még Kulja András is csak ritkán égeti be magát. Miközben Kulja András a Facebookon próbál pánikot kelteni, a közben a kórház dolgozói nap mint nap dolgoznak. Minden beteget ellátnak, itt helyben. Én kiállok a váci kórház becsületéért és az itt dolgozók jó hírnevéért” – tette hozzá.

Rétvári Bence szerint semmit sem szabad elhinni a Tiszának

Ez még a Tiszában is kínos, amikor a tények ennyire objektíven cáfolják a tiszás hazugságokat és hergelést. Ez csak egy újabb szánalmas hazugság volt a Tisza Párttól a kampányfinisében. Bármilyen tiszás politikus leginkább bocsánatot kérni jött ide Vácra, hiszen ők arra voltak büszkék, hogy 50 kórház, köztük a váci kórház felújításának a forrásait ott blokkolják Brüsszelben. És ők erre büszkék. És utána idejön egy zsír új CT mellé és azt állítja, hogy csak egy elromlott készülék van. Na, ezért nem szabad semmit sem elhinni a Tiszának, mert még azt is letagadják, amit mindenki a saját szemeivel láthat”

– tette hozzá Rétvári Bence, amivel gyakorlatilag arra utalt, hogy a Fidesz a biztos választás, egyszerűen nincs más jó megoldás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!