Elszólta magát az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak ügyvédje – önnek is látnia kell, mit vallott be

Vágólapra másolva!
Erős felütéssel rendelkezik az az interjú, amit Laczó Adrienn adott a balliberális 444.hu portálnak. Az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak ügyvédje már a beszélgetés elején bevallotta: szabadidejében tiszás aktivistaként dolgozik. Pedig az interjú készítője mindent megtett, hogy megmentse alanyát a „gonosz kormánymédiától”.
Vágólapra másolva!

Meglehetősen erősen indult a balliberális 444.hu hírportál interjúja Laczó Adrienn ügyvéddel, az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak védőjével – adta hírül a Mandiner.hu. Az újságíró úgy indított, hogy a „kormánymédia” azzal próbálja „lejáratni” őt: ezer szállal kötődik a Tiszához. „Ennek van bármilyen alapja?” – kérdezte a derék riporter. A liberális/tiszás hírportáloknál ugyanis az az alap, hogy a „kormánymédia”, vagyis a jobboldali, nemzeti lapok nem írhatnak igazat. Csakhogy ekkor érkezett a pofára esés.

Laczó Adrienn korábbi bíró, jelenleg az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak védője
Laczó Adrienn korábbi bíró, jelenleg az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak védője
Fotó: Facebook/Adrienn Laczó 

Beismerte tiszás elkötelezettségét az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak védője

„Annyi alapja van, hogy szeretném, ha a Tisza nyerne. Kapcsolatom annyi van a Tisza Párttal, hogy több tízezred magammal 

én is önkéntes vagyok, például szavazatszámláló leszek a választáson. Ha ez számít, akkor nyugodtan elkönyvelhetnek tiszásnak, 

de szó sincs arról, hogy beígértek volna nekem bármilyen kormányzati pozíciót, ahogy azt a kormánymédia állítja”

– mondta Laczó, aki tehát tiszás aktivista.

Emlékezetes, több tízmillió eurót, dollárt és 9 kilogramm aranyat foglaltak le a magyar hatóságok azoktól az ukrán banki alkalmazottaktól, akiket a TEK kapcsolt le Magyarországon. A szállítmányt szokatlan módon egy korábbi titkosszolgálati tábornok is elkísérte.

Laczó Adrienn egyébként a hivatali visszaéléssel meggyanúsított Szabó Bence századost is védi.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!