Balásy Gyula és Magyar Péter együtt mennek a bíróságra?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Balásy Gyula interjúja óta felrobbant a hazai közélet, mindenki a volt kommunikációs cégvezető által keltett hullámokat igyekszik meglovagolni. Például egy baloldali ügyvéd és politikus arról beszélt a Klubrádióban, hogy a Balásy Gyula cégeivel szerződött állami vezetők nem érvelhetnek majd azzal, hogy parancsot teljesítettek. Mindez Magyar Péterre is igaz.
Vágólapra másolva!

Bárándy Gergely baloldali ügyvéd a Klubrádióban fejtegette állami cégvezetőknek a felelősségét a Balásy Gyula-ügyben. Mindez azért érdekes, mert Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként jelentős szerződéseket kötött a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó kommunikációs cégekkel – írja a Magyar Nemzet.

Balásy Gyula
Bárándy Gergely ügyvéd szerint felvetődik Magyar Péter felelőssége is, amiért a Diákhitel Központ vezetőjeként jelentős szerződéseket kötött Balásy Gyula cégeivel (forrás: Facebook/Bencsik Gábor)

Balásy Gyula és Magyar Péter bűntársak?

Nem elég arra hivatkoznia egy államtitkárnak vagy állami cégvezetőnek, hogy kényszerhelyzetben volt, amikor túlárazott szerződéseket írt alá. Minimum hűtlen kezelésről van szó, az ő felelősségük egyértelmű, ahogy persze azé is, aki erre kényszerítette őket – mondta Bárándy Gergely a Klubrádiónak adott interjúban.

A baloldali jogász okfejtése azért érdekes, mert korábban a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ is jelentős szerződéseket kötött Balásy Gyula cégeivel.

A Mandiner írta meg nyilvános adatokra hivatkozva, hogy összesen több mint nettó 1,1 milliárd forint értékben kötött szerződéseket 2018 óta a Diákhitel Központ a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó kommunikációs cégekkel. A megállapodások a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. részvételével jöttek létre, összesen nyolc külön szerződés keretében.

Mint ismert, Magyar Péter régebben elismerte, hogy hivatali ideje alatt több, szerinte túlárazott kommunikációs szerződés került elé a Balásy-cégektől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!