Magyar Péterék a polgármestereket is korlátoznák, Gyopáros Alpár a lakosokra bízná a döntést

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
„Egyetértek azokkal, akik maguk szeretnék eldönteni, hogy olyan polgármesterre szavazzanak a jövőben is, akiknek a munkájával meg vannak elégedve” – így reagált Gyopáros Alpár arra a felvetésre, hogy a Tisza Párt két ciklusban maximalizálná a polgármesterek hivatalban tölthető idejét. A politikus szerint a javaslat újabb választójogi korlátozást jelentene, amely nemcsak a településvezetőket, hanem a választópolgárokat is érintené.
Vágólapra másolva!

„Semmiképpen sem támogatom ezt a javaslatot, és egyetértek azokkal, akik maguk szeretnék eldönteni, hogy olyan polgármesterre szavazzanak a jövőben is, akiknek a munkájával meg vannak elégedve” – így reagált Gyopáros Alpár arra a felvetésre, hogy a Tisza Párt két ciklusban maximalizálná a polgármesterek hivatalban tölthető idejét.

Gyopáros Alpár (Forrás: Facebook)
Fotó: Facebook

A politikus szerint a javaslat újabb választójogi korlátozást jelentene, amely nemcsak a településvezetőket, hanem a választópolgárokat is érintené. Úgy fogalmazott: 

még azoknak a polgármestereknek is távozniuk kellene két ciklus után, akiknek a munkájával a helyi közösség teljes mértékben elégedett.

Gyopáros Alpár arra hívta fel a figyelmet, hogy a korlátozás pártállástól függetlenül minden településvezetőt érintene, legyen szó baloldali, szocialista vagy akár tiszás polgármesterekről. Szerinte a választóknak kellene meghozniuk a döntést arról, hogy kit szeretnének a település élén látni.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: vannak olyan települések, ahol a helyiek hosszabb időn keresztül is elégedettek ugyanazzal a polgármesterrel, ezért szerinte nem indokolt központilag korlátozni, hogy egy sikeres településvezető hányszor indulhat újra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!