Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKálomista Gábor elmondta, hogy nemrég ért vissza a cannes-i filmfesztiválról, ott érett meg benne az elhatározás, hogy az aktív filmezéstől visszavonuljon.

Kálomista Gábor szerint a neve többet visz, mint hoz
A filmkészítéssel kapcsolatos feladatokat és a Megafilm vezetését feleségére és alkotótársára, Helmeczi Dorottyára bízza, aki elmondása szerint már évek óta leveszi róla a gyártás terhét, és szakmailag rendkívül felkészültnek tartja. Döntését többek közt azzal indokolta, hogy ha az ő neve már „ballaszt” lenne a cég vagy a produkciók számára, akkor az a korrekt lépés, ha háttérbe vonul.
Hiába mondják, hogy politikai alapon senkit nem üldöznek, én nem így érzem. Vannak erre utaló jelek, főleg a színházban”
– tette hozzá.
A beszélgetésben szó volt többek közt Radnai Márkról, Magyar Péterről és Molnár Áronról is, de a producer kritikát fogalmazott meg a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi főigazgatójával, Demeter Szilárddal szemben is.
A jövőjét firtató kérdésre válaszul közölte:
Teljesítményalapú, elszámoltatható, közönségalapú, politikamentes filmgyártás lesz és normatív alapon: megnézik, kinek milyen előélete van, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az, hogy valaki besétál, producernek hirdeti magát, és különböző forrásokat mozgat meg emiatt egy ország. Ha ez lesz, akkor nekem semmi bajom nem lesz vele.”
Ha így lesz, a Megafilm és Dorottya kiváló filmeket fog készíteni a következő néhány évtizedben” – tette hozzá.