Műemlék falát törték át a román hatóságok – Kelemen Hunor is megszólalt az ügyben

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Sajtóbeszámolók szerint szerda hajnali 5 órakor a román hatóságok és a végrehajtók lyukat ütöttek a nagyváradi premontrei rendház több száz éves falán, ezzel megkezdték az ott élő Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát kilakoltatását. Kelemen Hunor szerint a kemény hatósági fellépés sérti a magyar közösség biztonságérzetét és veszélyezteti Nagyvárad közösségi békéjét.
Vágólapra másolva!

A román hatalom emberei kora hajnalban, váratlanul, a falat áttörve, erőszakkal hatoltak be a műemlék épületbe. A nagyváradi magyarság 300 éves templomában jelenleg még misézni sem tudnak, miután a hatalom emberei a sekrestyét is elfoglalták. Az ilyen erőszakos fellépés sérti a magyar közösség biztonságérzetét, mélyíti a bizalmatlanságot, és veszélyezteti Nagyvárad közösségi békéjét - ítélte el az indokolatlanul kemény hatósági fellépést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. 

Elítélte a hatóságok durva fellépését az RMDSZ elnöke (Forrás: Facebook/Kelemen Hunor)
Elítélte a hatóságok durva fellépését az RMDSZ elnöke (Forrás: Facebook/Kelemen Hunor)

Kelemen Hunor: Nem viselkedhet így egy önkormányzat

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke közösségi oldalán élesen bírálta a történteket. Úgy fogalmazott: 

Nem viselkedhet egyetlen önkormányzat sem úgy, mint a tolvajok éjnek idején.”

Az RMDSZ elnöke szerint abszurd és elfogadhatatlan, hogy a hatóságok hajnalban, titokban, egy falat áttörve léptek be egy történelmi egyházi intézménybe. Hangsúlyozta: az ilyen fellépés mélyíti a bizalmatlanságot, sérti a magyar közösség biztonságérzetét, és veszélyezteti Nagyvárad közösségi békéjét.

Az RMDSZ ugyanakkor továbbra is kompromisszumos megoldást sürget az ügyben, és azt kérte az önkormányzattól, hogy a jogerős bírósági döntések birtokában is körültekintően és a közösségi következményeket mérlegelve járjon el.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!