Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEllenzékben még az irreális 480 forintos üzemanyagár visszaállítását követelte Magyar Péter, kormánya azonban nem hajlik ennek megvalósítására. A miniszterelnök jelenlegi olajárakra való hivatkozása csak részben állja meg a helyét, hiszen már a követelés megfogalmazásának idején meredeken emelkedő pályára állt a Brent jegyzésára, és a geopolitikai folyamatok alapján számítani lehetett a további drágulásra – írta a Magyar Nemzet szerdán.

Fotó: Lapis Renáta / Lapis Renáta
Csak ellenzékből volt fontos a magyar autósok pénztárcája
A lap hozzáteszi, a védett árazás hatálybalépése napján 91,71 dollárig esett vissza a Brent, miután az előző napon még 119 dollár felett is járt – igazolva ezzel a már a március első napjaiban sejthető olajárrobbanást. Vagyis
amikor Magyar Péter már miniszterelnökként arra hivatkozva utasítja el a 480-as ár bevezetését, hogy „akkor a világpiaci ár még nagyon-nagyon messze volt a száz dollártól”, csak részben megalapozott,
hiszen egyrészt már meredeken emelkedő pályára került a jegyzésár, és a geopolitikai folyamatok világosan a drágulás irányába mutattak.
A téma végig a kampányban megmaradt, jóval azután is, hogy a száz dollár környékére került (majd maradt is) a Brent hordónkénti ára. Ahogyan 2021–2022-ben 80–100 dollár körüli olajáraknál nem volt hosszú távon fenntartható a 480 forintos benzinár, úgy most még kevésbé lenne az, és éppen ezzel számolt az Orbán-kabinet, amikor magasabb ponton rögzítette a tarifákat – teszik hozzá.
Kampányígérete ellenére az újonnan beiktatott miniszterelnök, Magyar Péter első kormányülésén bejelentette: egyelőre nem vezetik be a korábban követelt 480 forintos benzinárstopot.
Magyar Péter 480 forintos benzinára csak hangulatkeltés volt
Míg a választások előtt a Tisza Párt határozottan követelte az üzemanyagárak radikális maximalizálását, a frissen kinevezett kormányfő és miniszterei most a megváltozott világpiaci olajárakra, valamint a költségvetés átvilágításának szükségességére hivatkoznak. vagyis
Magyar Péter 480 forintos követelése sokkal inkább volt a politikai hangulatkeltés része, választási mézesmadzag, mint végrehajtható gazdasági program.
Ma már egyértelműen látszik az is, hogy ezzel az új kormány is tisztában van.
A választási ígéret megvalósítása helyett úgy tűnik, kormányra kerülve már kevésbé fontos a magyar autósok pénztárcájának védelme, mint ellenzékből volt.
