Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMostanság minden győzelmet értékelni kell. A kormány a politikai és civil tiltakozás eredményeként máris meghátrált az Alaptörvény-módosítás egyik fontos elemében – írta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kedden Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Péter vezette Tisza-kormány mégsem úgy módosítaná az Alaptörvényt, ahogyan eredetileg szerette volna.

Fotó: Facebook/Gulyás Gergely
A politikus felhívta arra a figyelmet, hogy
az alkotmányos önazonosság és a keresztény kultúra védelmét mégsem iktatják ki az Alaptörvényből.
Gulyás Gergely hozzátette:
Ez nemcsak elvi deklarációként érték, hanem
a szigorú magyar migrációs politika alkotmányos alapja is.
Nem tudjuk, miért akarták megszüntetni, de üdvözlendő, hogy a mi felszólalásunk és
közel 40 ezer tiltakozó aláírás hatására a kormány visszalépett a módosítási szándéktól”
– zárta bejegyzését a politikus.
Korábban lapunk is megírta, hogy az Alaptörvényt Magyar Péter kívánságának megfelelően úgy akarták módosítani, hogy
a Tisza Párt által benyújtott Alaptörvény-módosítás egyik legvitatottabb eleme eltörölné azt a rendelkezést, amely szerint Magyarország keresztény kultúrájának és alkotmányos önazonosságának védelme az állam kötelessége.
ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a jelenlegi szabályozással kapcsolatban megjegyezte:
Ez alkotmányos alapot ad a szuverenitásvédelemnek, a migrációs nyomás elleni ellenállásnak, a családi és nemzeti értékek állami támogatásának.”
A keresztény identitást is háttérbe szoríthatná Magyar Péter
Az alkotmányjogász korábban úgy nyilatkozott, a jelenlegi alaptörvényi szabályozás világossá teszi, hogy
Magyarország nem értéksemleges állam, hanem keresztény kulturális gyökereire épít.
Úgy véli, ennek eltörlése hosszú távon a keresztény identitás relativizálódásához vezethet. Arra figyelmeztetett, hogy
a módosítás megnyithatja az utat a liberális, multikulturális állammodell előtt, ahol a kereszténység már nem kiemelt közösségi érték, hanem pusztán magánügyként jelenik meg.
