Németh Balázs odaszólt, szerinte politikai hisztéria a Karmelita körüli vita

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Karmelita kolostor körüli vitákra reagált közösségi oldalán Németh Balázs. A képviselő szerint a kritikák „hisztériakeltésről” szólnak, és mindenki saját szemével győződhet meg a valóságról.
Vágólapra másolva!

Németh Balázs Facebook-bejegyzésében arra biztatta az embereket, hogy éljenek a lehetőséggel, és személyesen nézzék meg a Karmelita kolostort, ahol korábban Orbán Viktor miniszterelnök dolgozott és a kormányüléseket tartották.

Németh Balázs, Tisza Párt, Kapitány István
Németh Balázs Forrás: Facebook

A képviselő szerint aki ellátogat az épületbe, az szembesülhet azzal, hogy az „messze nem egy palota”, hanem egy ízlésesen felújított kolostor, amely szerinte méltó arra, hogy Magyarország vezetője ott fogadja a nemzetközi partnereket.

Németh Balázs úgy fogalmazott: 

a Karmelita körüli kritikák valójában „hisztériakeltésről” és „hergelésről” szólnak, amely szerinte túlzó és politikai célú.

Bejegyzésében az új miniszterelnöknek is üzent, azt írta: szerinte a „gyűlölködés” helyett inkább a kormányzásra kellene koncentrálnia. Példaként említette a kampányban felvetett 480 forintos benzinár kérdését, amelynek bevezetését most már kormányzati pozícióból is meg lehetne valósítani.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!