Orbán Viktor: A cél, közelebb kerülni a fiatalokhoz

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A leköszönő miniszterelnök pénteken a Doperanos podcast vendége volt, ahol a több napos hallgatás után sok témát érintettek a beszélgetésben. Orbán Viktor többek között a választás tanulságairól is beszélt.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor olyan témákat is érintett a beszélgetésben, melyek arra mutattak rá, hogy az országon belül kialakult egy generációs szakadék, amely nagyban befolyásolta a választások végkimenetelét.

Orbán Viktor: A cél, közelebb kerülni a fiatalokhoz
Orbán Viktor: A cél, közelebb kerülni a fiatalokhoz Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az, amit ajánlottunk az embereknek, azt a 40 év fölöttiek elfogadták, a 40 év alattiak pedig utasították”

 – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, majd részletezte is, hogy ez miért alakulhatott így.

A 40 év alattiak elpártolása a kormányoldaltól egyértelműen arra vezethető vissza, hogy az addig tapasztalt folyamatos növekedés megakadt. Orbán Viktor türelmet kért, és inkább arra biztatta az embereket, hogy 

legfontosabb a biztonság, ne kockáztassunk, a megindított dolgokat vigyük végig, azokat védjük meg.”

Ezt a mentalitást azonban a fiatalok többsége elutasította. A másik oldal egy vonzóbb alternatívát kínált, melyben az volt a fő mondanivaló, hogy 

a változás jó, és ha változtatunk, akkor jobban fogunk élni.”

Az ellenoldal mondanivalójában annak ellenére jobban bíztak az emberek, hogy az előző kormányfőnek volt már 16 év tapasztalata.

Ezért Orbán Viktor szerint a fő feladat a jelenlegi tábor megtartása mellett a fiatalok megszólítása, és természetesen a párt megfiatalítása is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!