Összefogtak a liberális közgazdászok, elszabadulhat az üzemanyagok ára

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Közgazdászok nyílt levélben kérték Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől, hogy szüntesse meg az Orbán-kormány üzemanyagár-védő intézkedését. Szerintük a védett ár azt az illúziót kelti, hogy a kormány képes megállítani a nemzetközi gazdasági folyamatok hatásait az országhatáron belül, miközben ezzel hosszabb távon még súlyosabb gazdasági problémákat idézhet elő.
Vágólapra másolva!

A nyílt levél aláírói szerint a védett ár elsősorban a tehetősebb rétegeknek kedvez, mivel a leggazdagabb tíz százalék körülbelül tízszer annyi üzemanyagot használ fel, mint a legszegényebb tíz százalék, így jóval nagyobb támogatásban részesülnek. Úgy vélik, az általános árkorlátozás helyett célzott szociális támogatási rendszerre lenne szükség – számolt be az Index.

A levél alapján közgazdászok javasolják Kapitány Istvánnak a védett ár megszüntetését (Fotó: Lapis Renáta)
A levél alapján közgazdászok javasolják Kapitány Istvánnak a védett ár megszüntetését (Fotó: Lapis Renáta)

Liberális közgazdászok kérik a védett ár megszüntetését

A szakértők nyílt levélben fordultak a gazdasági és energetikai miniszterhez, arra kérve Kapitányt, hogy mielőbb vezesse ki az üzemanyagok védett árát, valamint állítsa vissza a benzin jövedéki adóját az árstop előtti szintre. Álláspontjuk szerint az ármaximálás helyett inkább a rászorulók szociális kompenzációját kellene előtérbe helyezni.

A levelet több ismert liberális közgazdász is aláírta, köztük Mellár Tamás, Inotai András és Pogátsa Zoltán, továbbá más akadémiai és szakmai szereplők is.

Mint írták:

az üzemanyagárstop és adócsökkentés félrevezeti a lakosságot, mivel azt a képzetet kelti, hogy a nemzetközi folyamatokat az állam mindig megállítja az országhatáron, bármi történik is.”

Az aláírók szerint a védett ár legsúlyosabb következménye az lehet, hogy éppen egy olyan időszakban ösztönzi az üzemanyag-fogyasztás növekedését, amikor inkább annak visszafogására lenne szükség.

Úgy látják, az alacsonyan tartott magyar nagykereskedelmi ár miatt a külföldi kereskedők számára már nem éri meg kőolajtermékeket behozni az országba, emiatt az import jelentős része leállt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!