Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huLapunk is beszámolt korábban arról, ahogy Magyar Péter ma délután három óráig adott időt a legfőbb ügyésznek arra, hogy beszámoljon az aranykonvojügyben folyó nyomozásról. A kormányfő úgy vélte, Magyarországon "szinte mindenkit érdekel", hogy az aranykonvoj ügyében kiket hallgattak meg eddig gyanúsítottként, miért csak őket és kiket fognak, mi történt az utóbbi hetekben. A legfőbb ügyész nemrég egy közleményben reagált a miniszterelnök felszólítására, melyben jelezte, az úgynevezett „aranykonvoj” ügyben az ügyészség már több alkalommal is kiadott tájékoztatást, amelyet mind a sajtó képviselőinek eljuttatott, mind az ügyészség honlapján bárki számára elérhető.

Aranykonvojügy: így reagált a legfőbb ügyész
Ezt követően kitértek arra, hogy a közvélemény egy ügyként kezeli a valójában két, önálló nyomozást, amelyek tárgya eltérő: az egyik nyomozás pénzmosás gyanúja miatt folyik, amelyben az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentésében foglalt adatok alapján, a feljelentésben szereplő adatokból megállapítható pénzmosás egyszerű gyanúja miatt, az Alkotmányvédelmi Hivatal jelzésének megfelelően, a Legfőbb Ügyészség az eljáró nyomozó hatóság kijelöléséről intézkedett. Az ügyben a nyomozás a NAV előtt továbbra is folyamatban van.
Az elfogás során történt esetleges visszaélések kapcsán ismételten, és nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyben ügyészségi nyomozás folyik.
Minden olyan közlés, amely az ügyekkel kapcsolatos találgatás, sejtetés vagy éppen a nyomozás esetleges irányáról, sőt potenciális gyanúsítottakról szól, a bizonyítást nehezíti vagy akár meg is hiúsíthatja, és az esetleges félinformációkból levont következtetések a közvélemény félretájékoztatását eredményezhetik.
Hozzátették, az ügyészségi nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani, amelyről az ügyészség részletes tájékoztatást fog adni. Jelenleg csupán annyi közölhető, hogy a nyomozó ügyészség gyanúsítotti kihallgatás iránti intézkedik. Ugyanakkor a nyomozástaktikai szempontokat politikai szempontok nem írhatják felül, a szükséges nyomozati cselekmények sorrendje és ideje fogja meghatározni, hogy mikor tudja az ügyészség a közvéleményt tájékoztatni, amihez türelmet kértek.
A Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta. (…) A legfőbb ügyész többször kinyilvánította és írásos utasításba is adta, hogy a nyomozó ügyészségnek az ügy minden szálát ki kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint
- utaltak egy korábbi közleményükben írtakra.
Szeretnénk emellett hangsúlyozni és felhívni a figyelmet arra, hogy az ügyészség az igazságszolgáltatás független közreműködője, a kormány utasítást részére nem adhat
- zárták a közleményüket.