Kiderült, mennyit fizettek Schwarzeneggerék a budapesti tömegközlekedés megbénításáért

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nemcsak kellemetlenséget, hanem jelentős bevételt is hozhat Budapestnek Arnold Schwarzenegger legújabb filmjének forgatása – írta meg a Telex. Karácsony Gergely szerint a BKV nagyjából 50 millió forintot kereshet azon, hogy a hétvégén részlegesen leállították a 2-es metrót a produkció kedvéért.
Vágólapra másolva!

A hétvégén nem közlekedik a 2-es metró a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között Arnold Schwarzenegger új filmjének forgatása miatt – írta meg a Telex. A főpolgármester a Népszava kérdésére azt mondta, hogy a BKV számára a leállás pénzügyileg kifejezetten kedvező lehet. Mint fogalmazott: 

BKV
Schwarzenegger új filmje miatt időleges változások várhatóak a BKV közlekedési rendjében (Forrás: Facebook)

A produceri iroda a BKV összes plusz költségét finanszírozza, tehát a BKV ezen keres emlékeim szerint 50 millió forintot.”

Többet hozhat, mint amennyibe kerül

Karácsony Gergely szerint a produkció minden, a BKV-nál felmerülő többletköltséget megtérít, így a közlekedési vállalat nem veszteséget, hanem számottevő bevételt könyvelhet el a forgatás nyomán. A főpolgármester ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben a budapestiek úgy érzik, nem éri meg számukra a hétvégi kellemetlenség, arról lehet vitát folytatni. Szerinte azonban a magyar filmipar nemzetközi versenyképessége és a hazánkba érkező produkciók gazdasági jelentősége fontos szempont.

Információk szerint egy amerikai akciófilm készül Arnold Schwarzenegger és Sharon Stone főszereplésével, amelynek egyes jeleneteit a Stadionok állomás alagúti szakaszán forgatják. 

A munkálatokat a metróforgalomtól elkülönítve nem lehet lebonyolítani, ezért vált szükségessé az M2-es metró részleges leállítása.

Így közlekedhetnek az utasok

A kieső metrószakaszon pótlóbuszok közlekednek. Az Örs vezér terén a Fehér úti autóbusz-végállomáson, illetve a Kerepesi út befelé vezető oldalán is fel lehet szállni a járatokra. A Deák Ferenc térről induló pótlóbusz a 9-es autóbusz Kőbánya felé közlekedő megállójából indul.

A BKK több alternatív útvonalat is ajánl az utasoknak. A belváros felé tartóknak az 1-es és a 3-as villamosról érdemes átszállni a 7-es, 7E, 8E, 110-es, 112-es vagy 133E autóbuszokra. Az 1-es villamos esetében a Zugló vasútállomásnál, míg a 3-as villamosnál a Bosnyák téren javasolt az átszállás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!