Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA díjemelésről a Fővárosi Közgyűlés még 2024-ben döntött, a végrehajtást elhalasztották, ugyanis a Budapesti Közlekedési Központnak fejlesztenie kellett a BudapestGO applikáció parkolásra alkalmas verzióját. A budapesti parkolási zónák életében új díjszámítási fejezet kezdődik.

Fotó: BKK
Ezek a díjak lesznek a budapesti parkolási zónákban
A zóna: 600 forint helyett 800 forint óránként, munkanapokon 8 és 22 óra között;
B zóna: 450 forint helyett 600 forint, este 8-ig;
C zóna: 300 forint helyett 400 forint;
D zóna: 200 forint helyett 300 forint – a C és D zónában egyaránt reggel 8 és délután 18 óra között.
A tervek szerint
- 25 százalékos kedvezmény járhat a BudapestGO-n keresztül fizetőknek, a BKK havi bérletet vásárlóknak,
- viszont az elektromos autók egy része elbúcsúzhat az ingyenes parkolástól
- és a nehezebb gépjárművek drágábban fognak parkolni.
Kiemelt területek a városban, ahol hétvégén is fizetni kell
Budapesten néhány kiemelt helyen, védett övezetekben a zónás rendszertől eltérő parkolási díjak és szabályok vannak érvényben, ilyen például:
- A Budai Várnegyedben a hét minden napján egész nap díjköteles a parkolás.
- A Margitszigeten szintén mindennap és minden órában fizetős a parkolás. Itt is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a Várnegyedben.
A rendelettervezet nemzetközi példák alapján
a jelentős saját tömeggel rendelkező személygépkocsik esetében magasabb, kétszeres várakozási díj megfizetését írta elő.
Az automaták eltűnése komoly spórolást hoz a fővárosnak, az új szabály pedig jelentős bevételnövekedést.