Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huGulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolta, hogy ellentétben a törvényi előírással külföldi útjai során kizárólag menetrendszerinti járaton, turistaosztályon utazott.

Egy kivétel volt, amit az RTL inkorrektül ki is emelt,
amikor itt volt reggel a Liminski nevű észak-rajna-vesztfáliai európai uniós ügyi miniszter, talán kancelláriaminiszter is, vele találkoztam reggel 9-kor, utána Bécsben az ÖVP főtitkárával találkoztam, és beszéltem a korábban vállaltaknak megfelelően az október 23-i nemzeti ünnepünkön, és délután pedig Berlinben Wolfgang Schmitttel kellett találkoznom”
– számolt be róla a frakcióvezető.
A kormánymédia természetesen azt elhallgatta, hogy
minden más esetben, 8 éven keresztül, ha nem tengeren túlra mentem, ami viszont nagyon ritka volt, szerintem évente körülbelül egyszer, hanem Európán belül utaztam, és nem kormánygéppel, kormányzati delegációval mentem, akkor mindig másodosztályú turistaosztállyal mentem, amit én természetesnek tartottam, ennek a többszörösét spóroltam ezzel, mint amit most itt egy út kapcsán számom kérnek, ahol szerintem három fontos program volt, ezért nem mondtam le egyiket sem.”
Kifogásként hozták még fel, hogy miért Rogán Antalhoz köthető cég nyert a pályázaton, de ehhez Gulyás Gergelynek szintén semmi köze, mivel
sem eddig, sem ezt követően senki, nem fog cégekről dönteni, mert úgy tudom, hogy ilyenkor egy beszerzési eljárást folytat le a minisztérium, bekér több ajánlatot, és a legolcsóbbat fogadja el.”