Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huElőször is rögzítsük azt, hogy mi minden olyan európai uniós forrásnak örülünk, ami Magyarországra érkezik, mert ezt természetesnek tekintjük. Magyarországnak ez jár. Az a kérdés, hogy miért nem kaptuk meg? És e tekintetben azt tudom mondani, hogy elfogadhatatlan volt eddig is az, hogy Brüsszel jogállamisági problémákra hivatkozva tart vissza hazánknak járó forrásokat – mondta el Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője felszólalásában.

Fotó: AFP
A politikus ezzel kapcsolatban szembesítette Magyar Pétert korábbi mondataival, amikor is a miniszterelnök úgy fogalmazott:
Úgy gondolom, hogy ez egy politikai bunkósbot, nem ez a módja ennek. Iszonyatos kettős mérce van Brüsszelben, Magyarország, Lengyelország és általában véve a kelet-európai országok kapcsán. Akkor lenne hiteles az, amit az Európai Unió csinál a magyar fejlesztési pénzekkel, ha ugyanezzel a szemüveggel és ugyanezzel a szigorúsággal vizsgálnák a többi uniós államban a jogállamiságos médiahelyzetet.”
A jogállamisági eljárás egy politikai akció volt
Gulyás hozzátette, a 27 szupermérföldkő feltétel, amit Brüsszel elvárt, 27-ből 22-nek mindenben, még a Bizottság szerint is megfeleltünk.
Kizárólag politikai oka volt annak, hogy Magyarország ezeket a pénzeket nem kapta meg”
– zárta a bejegyzését Gulyás.