Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu„Egy köztársasági elnököt hivatalából erőszakkal eltávolítani diktatúrában szokás” – írta Facebook-bejegyzésében Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, kiállva Sulyok Tamás mellett.

Mint beszámoltunk róla, vasárnap este lejárt a határidő, amit Magyar Péter szabott a közjogi méltóságok, köztük Sulyok Tamás távozására. A miniszterelnök korábban többször felszólította az államfőt és több vezető tisztségviselőt, hogy legkésőbb május 31-ig távozzanak a közéletből. Miután a köztársasági elnök a helyén maradt, a miniszterelnök bejelentette:
hétfőn reggel Görög Márta igazságügyi miniszter társaságában személyesen keresi fel az államfőt, amit meg is tett.
Magyar Péter nyomásgyakorlása szintet lépett, de Sulyok Tamás ismételten megerősítette: nem enged a megfélemlítésnek, nem mond le.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője arra kérte a köztársasági elnököt, hogy tartson ki. Úgy vélte, ha Sulyok Tamás kitölti a ciklusát, az a magyar demokrácia erőssége. Ha nem tudja kitölteni, az a demokrácia meggyengülése.
Szűcs Gábor azt mondta, a 2024-ben megválasztott államfőnek pont ugyanolyan joga van kitölteni a hivatali idejét, mint a 2026-ban megválasztott miniszterelnöknek. Hozzátette: egy köztársasági elnököt a hivatalából erőszakkal eltávolítani diktatúrában szokás.
Takács Péter szerint különösen érdekes, hogy Magyar Péter azt az igazságügyi minisztert vitte magával a Sándor-palotába, aki a parlamenti meghallgatásán többször is hangsúlyozta elkötelezettségét a jogállamiság és a szakmaiság követelményei mellett. Márpedig az egyénre szabott jogalkotás, amivel a köztásasági elnököt el akarják távolítani, Takács szerint semmiképpen nem tekinthető jogállami megoldásnak.
„Egy tisztség méltóságát nem az adja, hogy meddig könnyű viselni, hanem az, hogy az ember a nehéz órákban is hű marad a kötelességéhez” – fogalmazott Orbán Balázs.
Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök (Forrás: Facebook)