Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÚjabb fejleményekről számolt be a Marci bácsi-ügy kapcsán Panyi Miklós és Pócs János kedd délután. Panyi Miklós arról beszélt, hogy az Országgyűlés a nap folyamán döntött a vizsgálóbizottságok felállításáról, köztük egy olyan testületről is, amely a gyermekvédelem helyzetével foglalkozik. A politikus ezért levélben fordul Diószegi Judithoz, a bizottság tiszás elnökéhez, hogy kezdeményezze Magyar Márton és Litresics András meghallgatását.

(Fotó: MEDIAWORKS / Origo)
Pénz kaphatott a Zsolti bácsi ügy koronatanúja
A képviselő szerint elfogadhatatlan, ha gyermekeket vagy intézetben nevelkedő fiatalokat politikai célokra használnak fel. Úgy fogalmazott, különösen súlyos, ha valaki anyagi juttatás vagy más előny ígéretével próbál rávenni egy nehéz sorsú fiatalt arra, hogy közéleti szereplőkkel kapcsolatban súlyos állításokat tegyen.
Panyi Miklós azt állította, hogy Bangó Sándort olyan helyzetbe hozták, amely végül az életére is negatív hatással lehetett. Szerinte az ügy nemcsak az érintett fiatalról szól, hanem a teljes gyermekvédelmi rendszerbe vetett bizalmat is rombolja.
A politikus azt mondta, a botrány alapjaiban ássa alá a gyermekvédelmi intézményrendszer társadalmi megítélését, miközben az ott dolgozó szakembereket is megbélyegzi. Álláspontja szerint ez hosszabb távon a pályaelhagyások számának növekedéséhez és a rendszer működésének gyengüléséhez vezethet.
Pócs János arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban egyre több információ és bizonyíték került nyilvánosságra az ügy kapcsán.
A képviselő szerint több nyilatkozat is alátámasztja, hogy Bangó Sándor pénzt kapott a Kontrollnak adott interjúját követően.
A fideszes politikus bejelentette, hogy
ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz bűncselekményre való felbújtás gyanúja miatt. Úgy véli, az ügyben feltárt körülmények indokolják a hatósági vizsgálatot és a parlamenti bizottsági meghallgatást is.
A sajtótájékoztatón többször bírálták Magyar Pétert is. A képviselők szerint a Tisza Párt elnöke nem adott érdemi válaszokat az ügyben feltett kérdésekre, és szerintük nem hihető, hogy ne lett volna tudomása az öccséhez köthető akciókról. A politikusok azt is felidézték, hogy Magyar Péter korábban a parlamentben tagadta, hogy használta volna a „Zsolti bácsi” kifejezést. Ezzel szemben korábbi megszólalásai és nyilatkozatai mást mutatnak.
Panyi Miklós és Pócs János egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a következő hetekben tovább folytatják az ügy feltárását, és további lépéseket, valamint újabb bejelentéseket ígértek.