Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBóka János Facebook-bejegyzésében azt kifogásolta, hogy a Tisza Párt már július 27-én betöltené Hende Csaba szerinte alkotmányellenesen elvett mandátumát, holott a jelölésre mindössze bruttó két napot, a jelöltek értékelésére pedig bruttó másfél napot biztosítottak.

Mint írta, az Alaptörvény az alkotmánybíró megválasztására az üresedéstől számított hatvan napot enged, ezért szerinte semmi nem indokolja a rendkívüli sietséget.
Bóka János szerint önkény épül
Bóka János felhívta a figyelmet arra is, hogy a Hende Csabát megbízatásától megfosztó alaptörvényi és törvényi rendelkezésekkel szemben jelenleg is normakontroll- és alkotmányjogipanasz-eljárások vannak folyamatban. Amennyiben ezek eredményesek lesznek, álláspontja szerint kiderülhet, hogy valójában nincs is megüresedett alkotmánybírói mandátum.
Ha nem megüresedett mandátumra választanak alkotmánybírót, az tovább súlyosbítja az alkotmányos válságot”
– fogalmazott. Hozzátette: az illegitim módon eltávolított alkotmánybíró utódja sem lehet legitim, ezen pedig sem a jelölt szakmai elismertsége, sem a tudományos pályafutása nem változtat.
Bóka szerint az ilyen módon megválasztott alkotmánybíró maga is a politikai önkény áldozatává válhat. Bejegyzését azzal zárta:
A jogállamiság lebontásával nem jogállamiság, hanem önkény épül – ezt pedig különösen azok figyelmébe ajánlotta, akiket éppen a jogállamiság őrzésével bíztak meg.

